Pesti Srácok

Macron: iszlamista terrorista merénylet volt a tanár lefejezése

null

Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot, négy embert őrizetbe vettek.

– mondta a támadás helyszínén késő este az államfő.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Emmanuel Macron, aki a helyszínen találkozott az iskola igazgatójával és tanáraival, és arra kérte "a teljes nemzetet, hogy fogjon össze a tanárok mellett, támogassa és védelmezze őket".

A történelemtanár a közelmúltban a szólásszabadságról tartott egyik óráján megmutatta a tanulóknak a Charlie Hebdo szatirikus hetilapban közölt Mohamed-karikatúrákat, ami vitát váltott ki a szülők egy részének körében, majd a tanár később fenyegetéseket is kapott. A tanár és az iskola igazgatónője egyébként rágalmazás miatt feljelentést is tett a rendőrségen. A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.

Szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta. A rendőrséget a helyiek riasztották, amikor egy gyanús férfit láttak az egyik Conflans-Saint-Honorine-i iskola közelében. A helyszínre érkező rendőrök a közeli Éragny-sur-Oise településen megpróbálták a késsel fenyegetőző férfit előállítani, de miután nem adta meg magát, lelőtték, majd a közelben megtalálták az áldozata holttestét. Az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte.

A Le Monde című napilap és a BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy az áldozat holttestén egy Moszkvában született 18 éves orosz állampolgár személyi papírjait találták meg. A dokumentum alapján feltételezhető, hogy a támadó csecsen, de a nyomozók egyelőre még nem bizonyosak abban, hogy az okmány a lelőtt támadóé. A férfi nem szerepelt a titkosszolgálatoknak a radikálisokról vezetett nyilvántartásában. Néhány perccel a támadást követően egy magát csecsennek mondó férfi a Twitteren magára vállalta a merényletet. Egyelőre nem világos, hogy a lelőtt támadó vagy pedig másvalaki írta az üzenetet, amelyben az áldozat levágott fejének fotója volt látható, valamint egy fenyegetés Emmanuel Macronnak, akit a "hitetleneket vezetőjének" neveztek. A támadó környezetéből és családjából szombatra virradó éjjel négy embert őrizetbe vettek, köztük egy kiskorút – közölte a rendőrség. A merénylet óriási felháborodást váltott ki a politikai vezetők részéről, a nemzetgyűlésben egyperces csenddel emlékeztek meg a képviselők a tanárról, és egységesen elítélték a merényletet.

Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több, mint 250-en vesztették életüket. Alig három héttel ezelőtt a Charlie Hebdo szatirikus hetilap egykori szerkesztősége előtt súlyosan megsebesített egy hentesbárddal két embert egy pakisztáni iszlamista, aki eredetileg fel is akarta gyújtani az épületet, hogy bosszút álljon a Mohamed-karikatúrák közlése miatt. A szerkesztőség épületében gyilkolt meg két dzsihadista merénylő 2015 januárjában tizenkét embert, és megsebesített tizenegy másikat.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.