Pesti Srácok

Macront támogatják az európai országok a török elnökkel szemben

null

Hosszas hallgatás után egy emberként álltak a francia elnök mögé az európai vezetők, miután több közel-keleti ország is bojkottálja a francia termékeket, még a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa is felszólította a híveit a francia termékek fogyasztására. Erdogan török elnök szerint ugyanúgy bánnak most az európai muszlimokkal, ahogyan a zsidókkal bántak a második világháború idején.

Egyre nagyobb nemzetközi konfliktus alakul ki a francia és a török elnök közötti nézeteltérésből. Számos muszlim ország bojkottálja a francia termékeket, miután Emmanuel Macron kijelentette, hogy nem enged abból, hogy a Franciaországban érvényben lévő szólásszabadság jegyében továbbra is nyíltan publikálják a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzokat. Ausztria, Görögország, Németország, Olaszország és Hollandia egy ideig hallgattak, majd egy emberként álltak a francia államfő mögé, kivétel nélkül elfogadhatatlannak tartják a török elnök szavait. Sebastian Kurz osztrák kancellár úgy véli, hogy Törökország egyre inkább eltávolodik az Európai Uniótól és a közös európai értékektől.

A görög miniszterelnök franciául üzent Macron elnöknek, szerinte a francia államfőt ért sértések vallási gyűlöletet szítanak és aláássák a békés együttélés feltételeit.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök teljes szolidaritásáról biztosította a francia elnököt és megjegyezte, hogy a személyeskedés és a sértegetés nem segíti elő Törökország és az EU közötti együttműködés, épp ellenkezőleg, gátolja azt.

PestiSracok facebook image

A holland miniszterelnök szintén arról írt a Twitteren, hogy országa támogatja Franciaországot a szabad véleménynyilvánítás mellett a radikalizmus elleni harcban.

A Muzulmán Vallás Francia Tanácsa (CFCM) is megszólalt a történtekkel kapcsolatban, a szervezet meg akarja védeni a francia értékeket, ezért arra szólította fel híveit, hogy támogassák a francia termékeket, és ne csatlakozzanak az iszlám országok által meghirdetett bojkotthoz. A tanács vezetője, Mohammed Moussaoui az RMC rádiónak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy tudni kell lemondani bizonyos jogokról a testvériség kifejezése érdekében.

A feszültség közben tovább nő a francia és a török elnök között. Erdogan egy beszédében kifejtette, hogy éppúgy, ahogy egyesek Franciaországban a török termékek vásárlása ellen buzdítanak, úgy ő is arra ösztönzi a népét, hogy ne vegyen francia árukat.

A Valeurs actuelles hetilap értesülései szerint ugyanebben a beszédben Erdogan elnök azt is mondta, hogy ugyanúgy bánnak most az európai muszlimokkal, mint ahogyan a zsidókat kezelték a második világháború idején, majd bizonyos európai vezetőket fasisztának és nácinak nevezett.

Forrás: V4Agency; Fotó: MTI/EPA/Sahzaib Akber