Pesti Srácok

Még két hónapig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok

null

Még két hónapig, december 15-éig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok – közölte a Koronavírus Sajtóközpont csütörtökön, a koronavirus.gov.hu oldalon. A kormányzati portálon azt írták: a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket, minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt, a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok március 11. és július 3. között lejáró okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek – Magyarország területén – még december 15-éig érvényesek maradnak. Az érintett hatszázhatvanezer lejárt, de automatikusan meghosszabbított igazolvány közül eddig már több, mint kétszáznyolcvanezret cseréltek újra, vagy hosszabbítottak meg a kormányablakok.

A gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés, valamint a másfél-két méteres szociális távolság betartása érdekében a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy foglaljanak előzetesen időpontot a magyarorszag.hu weboldalon vagy a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül. A lejárt forgalmi engedélyek miatt a műszaki vizsgaállomásokat kell felkeresni.

Kitértek arra is, hogy a kormányablakok és kormányhivatalok ügyféltereiben kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, a sorszámkiadó gépeket pedig kizárólag az ott dolgozók kezelik. A fertőzések elkerülése érdekében kézfertőtlenítő-szereket helyeztek ki, az ügyfélpultokon védőplexit alakítottak ki, a helyiségeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az ügyfélterekben egy időben tartózkodók maximális létszámát is korlátozhatják a hivatalok – közölte a sajtóközpont.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.