Pesti Srácok

Magyarország 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot

null

A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben – mondta vasárnap, Gödöllőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás a lélegeztetőgépek átadásakor elmondta: Prága segítséget kért az Európai Unió és a NATO tagállamaitól az egyre gyorsabban terjedő koronavírus-járvány leküzdésére, amire a magyar kormány a lehető leggyorsabban megtette felajánlását. Hozzátette, hogy a magyar kormány lélegeztetőgép-beszerzéseit "folyamatosan támadják a kamuvideós baloldal vezetésével", de akik ezeket a beszerzéseket támadják, azoknak valójában nem fontos a magyar emberek élete és biztonsága. Az államtitkár szerint "ez az elmúlt 30 év legaljasabb és legembertelenebb akciója".

Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára azt mondta: a járvány második hullámában nehezebb helyzetekkel kell szembenézni, mint tavasszal. Hozzátette, hogy az év elején Magyarország felkészült a legrosszabbra is, arra, hogy mindenki, akinek szüksége van gépi lélegeztetésre, orvosi beavatkozásra, gyógyszeres kezelésre, az hozzájuthasson ezekhez. Az államtitkár közölte: a magyar kormány úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi a helyzetben országon belül és országon kívül is szolidaritásra van szükség egymás iránt, hogy sikeres lehessen az emberiség védekezése a vírus ellen.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.