Pesti Srácok

Müller Cecília: sokkal jobb esélyei vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba a fertőzés miatt

null

A szakemberek már sokkal többet tudnak a vírusról, sokkal jobb esélyei vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, mint a járvány elején, amikor maga a kórokozó is ismeretlen volt – jelentette ki az országos tisztifőorvos szombaton, a közmédiának nyilatkozva.

Müller Cecília szerint a járvánnyal még jó pár hónapig együtt kell élni, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb jelzései alapján eltarthat akár jövő nyárig is. Hozzátette: egy biztonságos, megfelelő vakcina piacra kerülése sokat segítene, és jelentősen befolyásolná a járvány lezajlását az egész világban. Addig azonban a természetes fertőződést próbálják megakadályozni. Kitért arra, hogy az új fertőzöttek negyede a 20-29 éves korosztályból kerül ki, de a felette és alatta levő korosztályoknál is emelkedő tendencia tapasztalható. A szennyvízből kimutatott örökítőanyag vizsgálatát Müller Cecília jó előrejelzési lehetőségnek nevezte. Úgy fogalmazott: az elmúlt hetek adatai is mutatják, hogy összefüggés figyelhető meg az új fertőzöttek száma és az azt megelőző 6-10 napban a szennyvízben levő örökítőanyag koncentrációja közt.

– mondta. Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a súlyos, illetve középsúlyos betegeket, akiknek kórházi ápolásra van szükségük, azokra az ellátóhelyekre koncentrálják, ahol minden feltétel – tárgyi eszközök, lélegeztetőgépek, gyógyszerek – adott gyógyulásukhoz. Hangsúlyozta: a személyi feltételeket növekvő betegszám esetén vezényléssel biztosítják.

PestiSracok facebook image

– közölte Müller Cecília. Szólt a favipiravir hatóanyagú gyógyszeres kezelésről is, amelyet, ha időben kezdenek el adni, jelentős pozitív hatásai vannak: nem súlyosbodik tovább egy középsúlyos beteg állapota. Müller Cecília a 60 év felettieknek és a krónikus betegeknek javasolta az influenza elleni védőoltást, amelyet a kormány mindenki számára ingyenessé tett. Hangsúlyozta: ez a koronavírus ellen nem véd, ugyanakkor mindkét vírus a tüdőt és a légzőszerveket is megtámadja.

– jelentette ki az országos tisztifőorvos.

– hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos. Hangsúlyozta, hogy a magas vérnyomásban szenvedőknél sokkal súlyosabb a betegség lefolyása.

– emelte ki az országos tisztifőorvos.

Az M1 aktuális csatornán elhangzott: napról napra emelkedik a koronavírus miatt elhunytak száma Magyarországon. A híradóban Müller Cecíliát idézve elmondták azt is: az elhunytak jelentős része valamilyen krónikus betegségben szenvedett. A legidősebb elhunyt 94, a legfiatalabb 55 éves volt. A tájékoztatás szerint a második hullámban legnagyobb számban továbbra is fiatalok fertőződnek meg.

Forrás/fotó: MTI