Pesti Srácok

Navalnij-ügy – Az EU szankciókat vezet be a merényletkísérlet ügyében

null

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügyében vezet be korlátozó intézkedéseket az Európai Unió. Az intézkedések hat ember és egy szervezet ellen lépnek érvénybe – közölte az Európai Unió Tanácsa.

A tájékoztatás szerint a Navalnij-ügyhöz kapcsolódóan szankcionáltak jegyzékbe vételére a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítását célzó uniós korlátozóintézkedések keretében került sor. A szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet, ahol nyugat-európai feltételezések szerint a novicsokot kifejlesztették.

A vegyifegyverekkel kapcsolatos szankciók összességében jelenleg tizenöt emberre és két szervezetre vonatkoznak. Az érintettek között a csütörtökön jegyzékbe vett hat ember és egy szervezet mellett négyen a Szkripal-ügyben vettek részt, öten pedig a szíriai rezsimmel állnak kapcsolatban. A listán szerepel még a Szíriai Tudományos Vizsgálati és Kutatóközpont (SSRC), a szíriai rezsimnek a vegyi fegyverek fejlesztéséért felelős fő szervezete. Az elfogadott korlátozó intézkedések a vagyoni eszközök befagyasztása mellett tiltják a beutazást az EU területére. Ezen kívül európai magánszemélyek és uniós székhelyű vállalkozások nem bocsáthatnak pénzeszközöket a szankciós jegyzékbe vettek számára.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án, miután ellenzékiekkel tárgyalt és korrupcióellenes leleplező videót forgatott Szibériában, rosszul lett és kómába esett a Tomszk–Moszkva repülőjáraton. A gép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt helyi és Moszkvából a helyszínre küldött szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az orosz szakemberek többször visszautasítottak. A Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. A német kormány a vizsgálati eredmények alapján úgy fogalmazott, hogy Navalnij ellen mérgezéses támadást hajtottak végre hazájában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Instagram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.