mérgezés
Valószínűleg megmérgezték a Russia Today műsorvezetőjét
A Kyiv Independent arról ír, hogy a Russia Today egykori műsorvezetője, az ukrán gyerekeket a folyóba dobni szándékozó Anton Kraszovszkij kórházba került, mert rosszul lett. Egy másik ukrán hírportál az ukrán katonai hírszerzés névtelen forrásaira hivatkozva megírta: a férfit megmérgezték.Az ukránok állítják, megmérgezték a katonai hírszerzés vezetőjének feleségét
Nehézfémekkel mérgezték meg és kórházban kezelik az ukrán katonai hírszerzés (GUR) vezetőjének, Kirilo Budanovnak a feleségét – közölte kedden a szolgálat szóvivője.Egy gyerek meghalt, három kórházba került, amiért kábítószer-elosztóként üzemeltettek egy New York-i bölcsődét
Kábítószer-elosztóként üzemeltettek egy New Yorki-i bölcsődét és a szőnyeg alá rejtettek egy kilogram fentanilt, amit a gyerekek belélegeztek, ezért egy kisfiú meghalt, három gyerek pedig mérgezéssel került kórházba.Kínában kivégezték az óvodásokat megmérgező gondozónőt
Kivégezték a héten Kínában azt az óvodai gondozónőt, aki mérget tett a felügyeletére bízott gyerekek ételébe, megölve egy gyereket – jelentette pénteken a kínai állami média.Mérgező anyag miatt kellett kiüríteni egy szőlősgyöröki óvodát
Haladéktalanul ki kellett üríteni kedden a Dél-balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskola épületét, mert sokan szúrós szagot éreztek.Három év börtönre ítélték a kislányát begyógyszerező nőt Kecskeméten
Jogerősen három év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék előkészítő ülésen azt a 31 éves nőt, aki azért adott be a saját gyógyszeréből 8-9 tablettát a hároméves lányának, hogy a gyermeket felvegyék a kórházba – közölte a bíróság kedden az MTI-vel.Rendőrkutyákat mérgeztek meg Mohácson
Ismeretlen tettes után nyomoz a pécsi rendőrség, aki különös kegyetlenséggel mérgezett meg három speciális kiképzést kapott rendőrkutyát. Az állatok eddig több akcióban is részt vettek már: nyomkövetésben és drogok felkutatásában is szolgálták a rendőrséget.Letartóztatták a nőt, akit gyermeke begyógyszerezésével gyanúsítanak
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 8-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. A letartóztatás végrehajtásának helyéül a bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki – áll a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében.Túl van az életveszélyen az a hároméves gyermek, akit a saját anyja akart megölni (Videó)
Ritka kegyetlen bűncselekmény történt kedden a fővárosban – értesüléseink szerint Zuglóban. Egy 25 éves anya gyógyszerekkel próbálta meg elvenni a mindössze hároméves gyermeke életét. Az ügyről a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón számolt be szerdán délután. Részleteket a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem árultak el. Úgy tudjuk, a kicsi már túl van az életveszélyen, de még orvosi ellátásra szorul.Ajánljuk még