mérgezés
Navalnij-ügy – Az orosz külügy szerint több nyugati ország és NATO-labor is dolgozott a Novicsokkal
Az orosz külügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet szombaton – reagálva a nyugati országok úgymond ellenséges nyilatkozataira –, hogy több nyugati ország és NATO-labor foglakozott Novicsok típusú idegméreggel, amellyel német orvosok szerint megmérgezték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.Kreml: Akkor indul nyomozás Navalnij ügyében, ha megerősítést nyer a mérgezés ténye
Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyében de jure akkor indul nyomozás, ha megerősítést nyer az az információ, hogy a szervezetében méreganyagot találtak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak, pénteken, Moszkvában.Von der Leyen: Navalnij megmérgezése megvetendő, gyáva cselekedet volt
Megvetendő, gyáva cselekedet volt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése – írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében szerda este.Gyengülni kezdett a rubel, miután bebizonyosodott, hogy az orosz ellenzék vezérét megmérgezték
Gyengülni kezdett a rubel a német kormánynak arra a szerdai bejelentésére, hogy a Novicsok elnevezésű harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki Alekszej Navalnij, az orosz ellenzék vezérének szervezetében.A túladagolt fájdalomcsillapító végezhetett egy beteggel
Két orvos úgy rendelt el fájdalomcsillapító terápiát egy szívelégtelenség miatt kórházban fekvő idős beteg részére, hogy azt nem tüntették fel a kórházi lázlapon, továbbá egyikük nem tájékoztatta az éjszakai műszakot átvevő társát arról, hogy a beteg már kapott fájdalomcsillapítót. A Budai Központi Kerületi Bíróság két orvost és egy ápolót pénzbüntetésre ítélt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.Enyhülnek a mérgezéses tünetek, de továbbra is súlyos Navalnij állapota
Stabil állapotban van Alekszej Navalnij, és mérgezéses tünetei enyhülnek – közölték pénteken Berlinben az orosz ellenzék vezérének gyógykezelését végző orvosok.Továbbra is súlyos állapotban van az orosz ellenzék vezére
Továbbra is súlyos állapotban van Alekszej Navalnij, az orosz ellenzék mérgezéses támadás gyanúja miatt Berlinben ápolt vezére – jelentették csütörtökön német hírportálok a politikus legközelebbi munkatársaira hivatkozva.Navalnij mérgezéses ügyében vizsgálatot indított az orosz belügyminisztérium
Vizsgálatot indított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kórházi kezelésének ügyében a közlekedési rendőrség – közölte a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium nyugat-szibériai részlege.Washington támogatja az átfogó vizsgálatot Navalnij ügyében
Washington támogatja az Európai Unió által javasolt átfogó vizsgálatot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügyében, amennyiben a megmérgezéséről szóló jelentések megalapozottak – jelentette ki Washingtonban kiadott közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden.Ajánljuk még