Pesti Srácok

Enyhülnek a mérgezéses tünetek, de továbbra is súlyos Navalnij állapota

Enyhülnek a mérgezéses tünetek, de továbbra is súlyos Navalnij állapota

Stabil állapotban van Alekszej Navalnij, és mérgezéses tünetei enyhülnek – közölték pénteken Berlinben az orosz ellenzék vezérének gyógykezelését végző orvosok.

A Charité egyetemi klinika közleménye szerint a kezelőorvosok megállapították, hogy enyhülőben van az Alekszej Navalnij szervezetében a kolinészteráz nevű enzim hatásának gátlásával előidézett úgynevezett kolinergválság. A beteg nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják. Mesterséges kómában tartják és mesterségesen lélegeztetik. Továbbra sem lehet kizárni, hogy a "súlyos mérgezés" maradandó hatásokkal jár – áll a közleményben.

Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban; a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. Családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében, az orosz orvosok beleegyezésével. Kezelését a Charité egyetemi klinikán kezdték meg. Orvosai augusztus 24-én közölték, hogy az első vizsgálati eredmények mérgezésre utalnak. A klinikai eredmények alapján Alekszej Navalnijt az emberi szervezet működését biztosító legfontosabb enzimek közé tartozó kolinészteráz szintjét csökkentő anyaggal mérgezhették meg. Ilyen anyagokat használnak például növényvédő szerekben, de kolinészteráz-gátló hatása van az egyik leghíresebb harci idegméregnek, a szarinnak is.

Több vezető politikus – köztük Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő – az ügy átláthatóan végzett, alapos feltárását sürgette a moszkvai vezetésnél. A Kreml viszont kétségbe vonja, hogy mérgezéses támadás történt, és nem tart indokoltnak bűnügyi nyomozást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."