Pesti Srácok

Így „leckéztetik” munkáltatóikat az illegális bevándorlók – Gyerekeket és szüleiket próbálta megmérgezni egy migráns

Így „leckéztetik” munkáltatóikat az illegális bevándorlók – Gyerekeket és szüleiket próbálta megmérgezni egy migráns

Lassan az is rasszista, aki merészel nem belehalni abba, hogy egy illegális bevándorló megmérgezi. Franciaországban pedig egy egészen abszurd eset bizonyítja, hogy ez így van. Ugyanis letartóztattak egy 40 éves, kitoloncolásra váró illegális bevándorlót mérgezési kísérlet miatt. A francia ügyészek azt állítják, hogy háztartási tisztítószert öntött az őt – illegális háttere ellenére – foglalkoztató család italaiba. A nő a nyomozók szerint már beismerte a bűncselekmény elkövetését – írja a Remix News.

A nő, Leila Y. továbbra is előzetes letartóztatásban van Versailles-ban. Az ügyészség közleménye szerint gyermekfelügyeletet végzett egy Levallois-Perret-i családnak, amikor egy háztartási többcélú tisztítószert töltött borosüvegekbe és legalább egy üveg szőlőlébe. Végül sem a szülők, sem a gyerekek nem fogyasztottak az italokból; a család azonban először akkor kezdett gyanakodni, amikor kibontottak egy üveg bort, és rögtön nagyon furcsa ízvilággal szembesültek. Azonnal meggyanúsították a védőnőt, hiszen szeptember óta ő volt a család egyetlen olyan tagja, aki a háztartási eszközökhöz hozzáfért. Miután gyanút fogtak, a három gyermeket nevelő szülők a rendőrséghez fordultak.

A rendőrök ezután letartóztatták Leila Y.-t, és kihallgatásra vitték. Azt mondta a rendőrségnek, hogy azért öntötte a tisztítófolyadékot az italaikba, hogy „megleckéztesse őket”, mert nem értékelték az „igazi értékét”. Azt mondta, csak a szülőket akarta megmérgezni, amelyet némileg cáfol, hogy a szőlőlevet is megmérgezte. Az „igazi érték” jelentése is kiderült a kihallgatás végére, fizetési vita szolgált az indítékul – az illegális bevándorló fizetésemelést kért a családtól, ők pedig nem adtak neki. Miután lebukott, kiderült az is, hogy hamis személyi okmányokat mutatott be, hogy így jusson munkához, és csak a hatósági eljárás során derült ki, hogy egy illegális bevándorló, akinek kitoloncolási parancsa van. Leila Y. ügyvédje megpróbálja átminősíteni mérgezési kísérletét „káros anyagok beadásává”, ami lehetővé tenné, hogy megússza a büntetőbírósági felelősségre vonást.

Forrás: Remix News

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.