Pesti Srácok

Egy gyerek meghalt, három kórházba került, amiért kábítószer-elosztóként üzemeltettek egy New York-i bölcsődét

null

Kábítószer-elosztóként üzemeltettek egy New Yorki-i bölcsődét és a szőnyeg alá rejtettek egy kilogram fentanilt, amit a gyerekek belélegeztek, ezért egy kisfiú meghalt, három gyerek pedig mérgezéssel került kórházba.

Az egyéves Nicholas Dominici, aki mindössze egy hete volt a bölcsődében, pénteken vesztette életét. A rendőrség úgy véli, hogy a nyolc hónapos és kétéves kor közötti gyerekek a bölcsődében lélegeztek be fentanilt. A Bronxban található Divino Niño óvoda tulajdonosa, a 36 éves Grei Mendez és bérlője, a 41 éves Carlisto Acevedo Brito szövetségi ügyészek szerint „halált okozó terjesztési szándékkal elkövetett kábítószer-birtoklás és halált okozó kábítószer-terjesztésre irányuló összeesküvés” miatt szövetségi vádakkal néznek szembe.

– mondta kedden Damien Williams manhattani ügyész. A rendőrség szerint a bölcsődéből előkerült kábítószer 500 ezer ember halálát okozhatta volna. A heroinnál 50-szer erősebb szintetikus fájdalomcsillapítót, a fentanilt okolják az amerikai kábítószeres halálesetek számának növekedéséért.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.