Pesti Srácok

Letartóztatták a nőt, akit gyermeke begyógyszerezésével gyanúsítanak

null

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 8-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. A letartóztatás végrehajtásának helyéül a bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki – áll a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2021. január 5-én reggel meg nem határozható számú antidepresszáns tablettát adott be hároméves kisfiának, azért, hogy ezzel a gyerek halálát okozza. A kisfiú a gyógyszertől öntudatlan, életveszélyes állapotba került. A gyanúsított ezután találkozott édesanyjával, aki látva a gyermek állapotát, kérdőre vonta a nőt. Miután a terhelt elmesélte az édesanyjának, hogy mit tett, azonnal kórházba vitték a gyermeket, ahol az életveszélyes állapotot sikerült elhárítani. A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének megállapítására lehet alkalmas – a pontos jogi minősítés meghatározásához azonban a bizonyítási eljárás során vizsgálni kell az önkéntes eredményelhárítás megállapításának lehetőségét is.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő – elrendelését. A rendelkezésre álló orvosi iratok alapján a terhelt kóros elmeállapotú, több pszichés betegséggel küzd. Munkaviszonnyal nem rendelkezik, tervei közt külföldi munkavállalás is szerepelt. Figyelemmel az élet és testi épség elleni bűncselekmény jellegére, a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított mentális állapotára és a kötődést biztosító munkaviszony hiányára, megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés alkalmazása nélkül az eljárási cselekményeken való időszerű jelenléte nem volna biztosítható.

A gyanúsított pszichés állapotára, a cselekmény utáni közönyös viselkedésére és a bűncselekmény jellegére tekintettel büntetlen előélete ellenére alappal lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné, vagy újabb szabadságvesztéssel büntetendő, erőszakos bűncselekményt követne el. A fentieket figyelembe véve a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók, amelynek végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki a gyanúsított pszichiátriai kezelésének szükségessége miatt. A végzés végleges.

PestiSracok facebook image

Forrás: Fővárosi Törvényszék; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.