Pesti Srácok

Rómában tüntetnek az iskolai genderpropaganda ellen – A baloldal pusztítaná a hagyományos családot

Tüntetnek Rómában az ellen a törvényjavaslat ellen, amelynek értelmében Olaszországban büntetnék azokat a szülőket, akik nem engednék el gyermekeiket az iskolákban tartott genderprogramokra. A javaslat értelmében még az is bűncselekmény lehet, ha valaki a hagyományos családmodell mellett érvel – adta hírül a Hír TV.

A Hír TV munkatársai a római Piazza del Popolóról tudósítottak tegnap, ahol nagyszabású tüntetést szerveztek olasz aktivisták a családok védelme érdekében. Az olasz parlamentben 2013 óta vitáznak az LMBTQ-személyek egyre szélesebb jogokhoz juttatásáért. A liberális baloldali Demokrata Pártnak egyelőre az azonos neműek házasságának jogerőre emelését sikerült elfogadtatnia. Már ez ellen is nagyszabású tiltakozásokat szerveztek. A gender-ideológia kötelező oktatásáról és a homoszexuális párok örökbe fogadásának engedélyezéséről azonban idáig nem született döntés. Ezt a folyamatot gyorsítaná fel az Alesandro Zan, Ivan Scalfarotti és Laura Boldrini baloldali és liberális képviselők, egyben LMBTQ-aktivisták nevéhez fűződő törvényjavaslat, amiről a parlament a jövő héten vitázik.

Amennyiben a javaslatot megszavazzák, az új törvény alapján megbüntethetik azokat a szülőket, akik visszautasítják a gender-ideológia iskolai oktatását, és nem engedik meg, hogy gyermekeik részt vegyenek a homoszexualitás iskolai népszerűsítésén. A törvénytervezetet benyújtók azt is büntethetővé szeretnék tenni, ha valaki szerint egy gyermeknek egy anyára és egy apára van szükségük, nem pedig két apára vagy két anyára.

Forrás: Hír TV; Fotó: PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.