Pesti Srácok

Oroszország befogadta az NSA-t leleplező Snowdent

null

Korlátlan lakhatási engedélyt kapott Oroszországban Edward Snowden, aki leleplezte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját. Az elmúlt évek során Snowden több országtól – többek között Franciaországtól – is megpróbált menedékjogot kérni, azonban eddig folyamatosan elutasították kérelmét.

Anatolij Kucserena, Snowden ügyvédje tájékoztatta csütörtökön Moszkvában a TASZSZ hírügynökséget ügyfele lakhatási engedélyéről. Hozzátette, hogy ügyfele egyelőre nem foglalkozik az orosz állampolgárság felvételének gondolatával. Snowden áprilisban lakhatási engedélyének hároméves meghosszabbítását kérte az orosz bevándorlási hatóságoktól. Kucserena tavaly szeptemberben azt mondta az orosz médiának, hogy ügyfelét 2013-ban megpróbálta beszervezni az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), ügyfele azonban ezt visszautasította. Az ügyvéd szerint ezért tartott olyan sokáig, hogy Snowden menedékjogot kapjon.

Edward Snowden 2013-ban hozott nyilvánosságra szigorúan titkos dokumentumokat arról, hogy az NSA tömeges adatgyűjtést folytatott, és lehallgatóprogramokkal figyelte amerikai állampolgárok, valamint külföldi vezetők, köztük európai szövetséges országok politikusainak kommunikációját. Snowden Hongkong érintésével Oroszországba menekült akkor, aminek következtében erősen lehűlt Moszkva és Washington viszonya. Hazatérése és bírósági tárgyalása esetén harminc évig terjedő börtönbüntetés várhat rá, az 1917-es kémtörvény értelmében. Az egykor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) alkalmazásában is állt informatikus 2013-ban, az orosz fővárosba történt érkezését követően 40 napot töltött el a seremetyjevói repülőtér várótermében, amíg meg nem kapta a menedékjogot az orosz hatóságoktól. Azóta Oroszországban él. Az amerikai igazságügyi minisztérium tavaly elperelte tőle a Permanent Record (Állandó Nyilvántartás) című önéletrajzi könyvének bevételét. A tárca szerint Snowden megjelenése előtt nem mutatta be a szöveget az amerikai hírszerző szerveknek, és ezzel megsértette a CIA-vel és a az NSA-vel aláírt korábbi titoktartási megállapodását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Channel 4

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.