Pesti Srácok

Sunyiban visszavonta 11 pontos javaslatcsomagját a Párbeszéd

Sunyiban visszavonta 11 pontos javaslatcsomagját a Párbeszéd

Visszavonta a Párbeszéd azt a 11 pontból álló javaslat-csomagját, amit a koronavírus-járvány elleni küzdelemmel kapcsolatban nyújtott be az Országgyűlésnek a manópárt elnöke, Szabó Tímea.

Indoklás nélkül vonta vissza a minimális választói támogatottsággal rendelkező Párbeszéd azt a 11 pontból álló javaslatcsomagját, amit igen élénk médiafigyelem mellett adtak be az Országgyűlésnek. Karácsony Gergelyék pártocskája ezzel ismét bebizonyította, hogy mennyire kell komolyan venni őket. A formáció ugyanis némi közfelháborodást követően végül sunnyogva visszahívta azt a határozati javaslatot, amelyben igen drasztikus intézkedéseket akartak volna bevezetni. Így például azt, hogy olyan szigorú feltételekhez kötnék a tömegközlekedés használatát, hogy a nyugdíjasok azt nem tudnák igénybe venni. (Emlékezetes, hogy a járványhelyzet kezdeti szakaszán a főpolgármester első intézkedései között szerepelt a BKV járatainak ritkítása, ami akkor még nagyobb tömegek kialakulásához vezetett.)

Íme, a briliáns javaslatcsomag, ami óriási felháborodást váltott ki

Mint arról korábban írtunk, Láng Zsolt, a budapesti Fidesz-frakció vezetője rövid videóban reagált a főpolgármester pártjának hétfőn benyújtott, tizenegy pontos járványügyi javaslatcsomagjára. Láng Zsolt videójában arról beszél, hogy járványhelyzetben a járatokat sűríteni kell, illetve mindenki számára biztonságossá kell tenni a közlekedést, nem pedig kitiltani a nyugdíjasokat. A frakcióvezető szerint a Párbeszéd javaslata értelmetlen és értelmezhetetlen. A hír hallatán kiakadtak a budapestiek is, akik a Metropolon keresztül üzentek Karácsony Gergelynek és pártjának.

PestiSracok facebook image

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.