Pesti Srácok

SZFE-ügy – Elutasították a vezetés ajánlatát az egyetemfoglalók

SZFE-ügy – Elutasították a vezetés ajánlatát az egyetemfoglalók

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése komplex ajánlatot tett az egyetemfoglalókat irányító sztrájkbizottságnak, azonban ők ismét elutasították azt – közölte Novák Emil általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár.

– olvasható a közleményben. Bár az ajánlat elfogadásának határideje október 7. éjfél volt, arra kérik a hallgatókat és a sztrájkbizottságot, hogy gondolják át még egyszer a javaslatukat és fogadják azt el, hiszen még nem késő megkezdeniük az együttműködést. A vezetők közleménye azt is tartalmazza, hogy az SZFE dolgozóinak mintegy harmada a kancellárnak írásos nyilatkozatot juttatott el, amelyben rögzítik, hogy az egyetemfoglalásban nem vesznek részt, az azt szervezőkkel nem működnek együtt és Szarka Gáborral akarnak együtt dolgozni. A közleményben olvasható, hogy Szarka Gábor kancellár október 8-án reggel az SZFE Vas utcai épületében megkezdi a munkáját annak érdekében, hogy biztosítsa az egyetem működőképességét, felelősséget vállalhasson az ott dolgozók munkakörülményeiért és intézkedhessen a bérek és egyéb juttatások kifizetéséről.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.