Pesti Srácok

Szlávik János szerint nehéz megjósolni a járvány végét – az egyetlen dolog, amit tehetünk, a védekezés

Szlávik János szerint nehéz megjósolni a járvány végét – az egyetlen dolog, amit tehetünk, a védekezés

A koronavírus-járvány második hullámában folyamatosan emelkedik a fertőzöttek életkora, így várhatóan sajnos még több ember fog kórházba és intenzív osztályra kerülni – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton.

Szlávik János továbbra is a védekezés alapvető elemének nevezte a szigorú, szabályos maszkhasználatot, illetve a fertőtlenítést, amivel magunkat és a környezetünket is védjük. Felhívta a figyelmet arra, hogy most már minden olyan szabadtéri rendezvényen – így a sporteseményeken is – kötelező a maszkhasználat, ahol nem lehet tartani a másfél méteres védőtávolságot.

Az influenza-oltásról azt mondta: amennyiben a rizikócsoportba tartozó embereket – a gyermekeket, a kisgyermekeket, a várandós nőket és az idős, beteg embereket – beoltják influenza ellen, panaszok jelentkezése esetén az orvosok nagy valószínűséggel tudják elkülöníteni az influenzás és koronavírusos betegeket. A felső légúti tünetekben szenvedőknek azt javasolta, hogy háziorvosuktól kérjenek otthoni koronavírus-tesztet. Szlávik János szólt az általában immunerősítő hatású szerek – a C- és D-vitamin, a cink és a szelén – szedésének fontosságáról is, hozzátéve, hogy napi 2000-3000 egység D-vitamin bevitele nagyon sokat segíthet a koronavírus elleni védekezésben.

Kitért arra is, hogy mivel a felnőttekhez képest a gyermekek nagyobb arányban hordozzák tünetmentesen a vírust, ezért a szünetben távol kell tartani őket az idős és beteg rokonoktól. A főorvos szerint nehéz megjósolni a járvány végét, ezért az egyetlen dolog, amit addig tehetünk, az a védekezés, majd jelezte: senki nem tudja megmondani, hogy mikor indul csökkenésnek az esetszám. Tájékoztatása szerint a jelenlegi helyzetben a magyar egészségügyi rendszer kész a koronavírusos betegek fogadására, ellátására és gyógyítására.

PestiSracok facebook image

Szlávik János beszámolt arról, hogy a Magyarországon elérhető vírusellenes szerekkel – köztük a favipiravirral és remdesivirrel – kapcsolatos vizsgálatok két-három hónap múlva zárulnak le, akkor fognak tudni pontos adatokat közölni azok hatékonyságáról. Összegzésként azt mondta, Magyarország európai viszonylatban a járvány tekintetében a középmezőnyben van; a továbbiakban várható az esetek számának emelkedése még, de ha mindannyian komolyan védekezünk és betartjuk a szabályokat, nem lesz olyan súlyos a helyzet, mint több más európai országban.

Forrás: Blikk; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.