Pesti Srácok

Szlovákia teljes lakosságát letesztelik

null

Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá – jelentette be Igor Matovič kormányfő szombati sajtótájékoztatóján, Pozsonyban.

A nagyméretű akció, amelynek előkészületei a nyilvánosság kizárásával már három hete folynak, a jövő hét végén kezdődne el néhány járásban próbateszteléssel. A tesztelés többségét két hét múlva tervezik elvégezni. Az embereket – Szlovákiának több, mint ötmillió lakosa van – antigén-tesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye 15 perc elteltével már kiértékelhető. Az akció további részleteit várhatóan a vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra – közölte a szlovák miniszterelnök. Matovič szerint az egész országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki; a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyeken átlagban hét emberre lesz szükség. Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják.

Szlovákiában pénteken 1968 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumok; az elvégzett tesztek 16,5 százaléka végződött pozitív eredménnyel. A járvány halottainak száma 11-gyel, 82-re emelkedett.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.