Pesti Srácok

Tállai András: 2010-hez képest háromszázharmincezer forinttal költhettek többet gyermekeikre a magyar családok tavaly

Tállai András: 2010-hez képest háromszázharmincezer forinttal költhettek többet gyermekeikre a magyar családok tavaly

Az adókedvezmények és a családtámogatási reformok következtében 2010-hez képest több, mint huszonhatszor nagyobb összeg maradt a családoknál a tavalyi év során. Ez összesen 332 milliárd, családonként pedig nagyjából háromszázharmincezer forintot jelent.

– jelentette ki Tállai András, hozzátéve, hogy ez igaz az adóügyi kedvezményekre is. 2011-ben lépett életbe a családokat támogató szja-rendszer, amelynek a legnagyobb újítása az volt, hogy minden egyes gyermeket elismert, vagyis az adókedvezmény minden gyermek után járt már 2011-ben. Mint mondta, az igénybe vevők száma a tízszeresére (106 ezerről mintegy egymillióra) nőtt, és a családi kedvezmény tavalyi összege több, mint a huszonhatszorosa a 2010-es 12,6 milliárd forintnak, amikor azon túl, hogy az egy- és kétgyermekes szülők semmilyen támogatást nem kaptak az államtól, a legalább háromgyerekesek is jóval kisebb adókedvezményt kaptak.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Tállai András. Míg 2011-ben 180 milliárd forint maradt az érintetteknél, addig 2019-ben már 332 milliárd forint. Az államtitkár a korábbi évekből két kedvező kormányzati intézkedést emelt ki, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogyan is nőtt nyolc év alatt majdnem a kétszeresére a családoknál hagyott pénzösszeg.

– idézte fel Tállai András, hozzátéve, hogy tavaly ezen a címen összességében több, mint 57 milliárd forint maradt a családoknál.

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: a kedvezményrendszer 2016-tól kezdődően éppen 2019-ben teljesedett ki, amikor is már havi 40 ezer forintot hagyott az érintetteknél. Tállai András kitért a tavalyi családvédelmi akcióterv idén életbe lépett elemére, amely szerint a négy vagy több gyermeket vállaló anyáktól jövedelmük után az állam már egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem vár. Július 1-től még egy újabb elemmel bővült a családi kedvezmények köre, azóta ugyanis már a teljes egyéni járulék összegéből igénybe vehető a kedvezmény.

– szögezte le az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.