Pesti Srácok

Templomokat rongáltak meg több lengyel nagyvárosban – Az LMBTQ-s aktivisták az antifákkal karöltve tombolnak

Templomokat rongáltak meg több lengyel nagyvárosban – Az LMBTQ-s aktivisták az antifákkal karöltve tombolnak

Több lengyelországi városban, köztük Varsóban vasárnap is folytatódtak a tiltakozások a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés ellen. Egyes városokban több ezer tüntető gyűlt össze.

A csütörtöki alkotmánybírósági ítélet óta naponta szervezett tüntetéseken feminista, az abortuszhoz való jogot védelmező, kormányellenes jelszavakat skandálnak, lobogtatják a melegjogi (LMBTQ-) mozgalom szivárványszínű zászlóit is. Vasárnap a tiltakozók templomok előtt is összegyűltek. A nyugat-lengyelországi Poznanban az aktivisták egy csoportja abortuszpárti transzparensekkel benyomult a székesegyházba, félbeszakítva a misét. A rendőrség igazoltatta az akció résztvevőit. A közép-lengyelországi Lódz városában a székesegyház előtt összegyűlt mintegy másfélezer fős tömeg a szentmise alatt skandálta jelszavait, majd sértő kiáltásokkal kísérték a szertartás után hazainduló híveket. Hasonló helyzet alakult ki egyes varsói helyszíneken is. Több fővárosi templom falát a hajnali órákban összefirkálták az újabb abortusztiltás ellen tiltakozó jelszavakkal és jelképekkel. Varsóban esti órákra is terveznek tüntetést az érseki kúria épülete elé. Péntekre virradó éjszaka a többórás, végül kődobálásba torkolló abortuszpárti menet végén a rendőrség könnygázt vetett be, több tucat tüntetőt őrizetbe vettek. A tiltakozások vulgaritásától egyes ellenzéki politikusok elhatárolódtak, mások maguk is részt vettek a megmozdulásokon.

Az alkotmánybíróság csütörtökön a lengyel alaptörvénynek a minden ember élethez való jogáról szóló tételeire alapozta döntését, megerősítve a testület egy 1997-es ítéletét, amely szerint az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik. Megállapították, hogy a gyógyíthatatlan betegség ténye önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra. A testület 119 kormánypárti és ellenzéki képviselő beadványa alapján hozta meg ítéletét. A beadvány támogatói alkotmányellenesnek találták az 1993-as magzatvédő törvényben foglalt abortusztilalom alóli egyik kivételt, amely a terhesség bármelyik szakaszában alkalmazható volt, amennyiben az orvosi vizsgálatok a magzat súlyos betegségét, sérülését állapították meg. Az ennek alapján végrehajtott terhességmegszakítások száma az utóbbi években emelkedett, tavaly 1074 ilyen legális abortusz történt, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatok esetében. A nemi erőszak következtében fogant életre, valamint az anya életét veszélyeztetett terhességre vonatkozó kivételek továbbá is érvényben maradnak. Az alkotmánybíróság csütörtökön azt is kimondta: a megfogant életnek nem pusztán biológiai létét, hanem méltó életkörülményeit is biztosítani kell. Bejelentések szerint a kormánypárt ezen a héten a parlementben kezdeményezi a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató program bővítését.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.