Pesti Srácok

Thaiföld – Feloldhatják a rendkívüli intézkedéseket

Thaiföld – Feloldhatják a rendkívüli intézkedéseket

Prajuth Csan-Ocsa, Thaiföld miniszterelnök bejelentette, hogy a bangkoki tömeges tiltakozás megállítására hozott rendkívüli intézkedések felfüggesztésére készül.

– mondta, hozzátéve, hogy a belpolitikai vitákat a parlamentben kell rendezni. A thai parlament október 26-27-én rendkívüli ülést tart, amelyen várhatóan nemcsak a válságrendezés lehetőségeit vitatják majd meg, de alkotmánymódosításokról is szó lesz.

A thaiföldi kormány a múlt csütörtökön hozott rendkívüli intézkedéseket, egyebek közt betiltotta a négy főnél népesebb politikai összejöveteleket, ami azután emberek tízezreit késztette utcai tüntetésekre. Bár már három hónapja folynak a Prajuth Csan-Ocsa lemondását és a király hatalmi jogkörének korlátozását követelő demonstrációk, az utóbb pár nap megmozdulásai a legnépesebbek. A kormányfő beszéde előtt pár órával diákaktivisták petícióban követelték a rendkívüli állapotról szóló rendelkezés visszavonását és kivizsgálását, valamint bírósági feljelentést fogalmaztak meg Prajuth Csan-Ocsa miniszterelnök, helyettese, Pravit Vongszuvant és Szuvat Csangjodszuk országos rendőrkapitány ellen. A diákok, akik követeléseiket a thai mellett angolul és németül is beolvasták a médiában, alkotmányellenesnek és jogsértőnek minősítették a rendkívüli állapotot.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.