Pesti Srácok

Több, mint húszezren állnak ki Bagdy Emőke mellett – Frissítés! Hollik István támogatásra buzdít

null

Csaknem huszonötezren írták alá azt a petíciót, amelyet az interneten indított a Bagdy Emőkét ért támadásokat követően egy szolnoki civil. Rengeteg szakember csatlakozott a kezdeményezéséhez, és általánosságban az szűrhető le a véleményekből, hogy az aláírók nem az eltérő nemi identitású embereket utasítják el vagy rekesztik ki, hanem azt, hogy a mesekönyvvel a gyermekek gondolkodását akarják befolyásolni – közölte a Magyar Nemzet.

– fejtette ki a Karc FM-en a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője. F. Földi Rita szerint teljesen helytálló Bagdy Emőke a Magyar Nemzetben megjelent érvelése arról, hogy három- és hatéves kor között a szülők és pedagógusok azzal segítik a gyermekek egészséges fejlődését, ha a biológiai nemükkel kapcsolatos társadalmi sajátosságokat mutatják és erősítik bennük. F. Földi Rita ehhez azt is hozzáteszi, hogy a kisgyermekkorban alapvetően az érzelmek dominálnak, vagyis a racionalizálás, ami az érzékenyítő mesekönyvben megjelenik, nem befogadható számukra; ezek csak félelmeket, bizonytalanságot szülhetnek.

A klinikai szakpszichológus szerint a Meseország mindenkié című könyv szerzőinek másik célcsoportja, az alsó tagozatos kisiskolások egészséges fejlődését ugyancsak megzavarhatják a normálistól eltérő nemi szerepekről szóló mesék. A neuropszichológus ezt azzal magyarázza, hogy ebben az életszakaszban a kisfiúk és a kislányok is leginkább a saját nemükkel barátkoznak. Ha ebben a „bandázós” időszakban bármilyen extra érzelemmel zavarják meg őket, mint amit a fejlődéslélektani sajátosságok indokolnak, azzal ugyancsak bizonytalanságot válthatnak ki a gyerekekből.

PestiSracok facebook image

A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője szerint az az állásfoglalás, amelyet a Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciója kezdeményezett, és amelyhez több, mint ezer pszichológus az aláírásával csatlakozott, nem kritikát fogalmaz meg, hiszen szakmai érveket nem vonultatnak fel, amelyekkel vitatkozni lehetne. F. Földi Rita szerint a támadás csak minősít, szakmai szempontokról viszont nem szól.

Az ügyben megszólalt Hollik István, kommunikációs igazgató is, aki Facebook bejegyzésében hívja fel a figyelmet a Bagdy Emőke melletti petíció aláírására. A liberális véleményterror következő célpontja Bagdy Emőke lett. Újra kiderült, hogy a liberálisok csak addig toleránsak, amíg mindenki azt mondja, amit ők. Aki ki mer lépni a sorból, azonnal megtámadják. – fogalmazott Hollik. A petíció egyébként

itt

érhető el.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.