Pesti Srácok

Több, mint ötvenötmillió forint értékű speedet foglalt le a rendőrség Kőbányán

null

Több, mint ötvenötmillió forint értékű speedet foglaltak le a rendőrök múlt szombaton két kőbányai helyszínen. A gyanú szerint egy negyvennégy éves férfi és negyvennyolc éves társa egy kőbányai lakásban akart kábítószerlabort üzemeltetni – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a police.hu oldalon.

A nyomozók egy X. kerületi lakásban elfogták a negyvennégy éves férfit, akinél negyvenhárom gramm speedet, valamint metamfetamin-tartalmú kábítószer készítéséhez alkalmas anyagokat találtak. A lakásban tartott szemle során több, mint hétezer euró, illetve több, mint egymillió forint került elő, valamint egy gépjármű indítókulcsa is. A közelben parkoló autóban a nyomozók egy fekete táskát találtak, amiben több, mint hét kilogramm por állagú speed volt. Ezzel egy időben egy másik kőbányai helyszínen a férfi társát is elfogták a nyomozók, aki korábban társától több, mint tizenegy kilogramm kábítószert vett át. A férfi, hogy a lebukást elkerülje, a kábítószert az autójából kidobta, de a nyomozók egy parkoló autó alatt megtalálták. A rendőrök az elfogáskor az autót is átkutatták, és több, mint egymillió forintot találtak. A negyvennyolc éves férfi vidéki lakásán szintén kutatást tartottak, ahol egy műanyag kannában közel száz kilogramm folyékony anyagot, feltehetően kénsavat találtak, amely a lefoglalt kábítószer előállításának egyik alapanyaga. A nyomozók a férfiakat kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás/fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.