kőbánya
Tízmilliós drogfogás – Három dílert kapcsoltak le a rendőrök Kőbányán
Több mint tízmillió forint értékű kábítószert lefoglaltak, három feltételezett dílert őrizetbe vettek a budapesti nyomozók. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószerbűnözés elleni osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat eljárást három férfival szemben.A Zuschlag-körtől a svájci fiókcégekig – Kicsoda Arató Gergely? (Videóval)
Dobrev Klára egykori iskolatársa – és állítólag korrepetálója – volt, majd Zuschlag János közvetlen körébe került az MSZP akkori államtitkára, Arató Gergely, aki most a DK szóvivőjeként indul a budapesti 9. országos egyéni választókerületben. Teszi ezt gyáli lakhelyéről, vagyis önmagára már biztosan nem szavazhat le, hiszen az ő lakóhelyének jelöltje a helyi DK egyik politikusával összeverekedő Fricsovszky-Tóth Péter, akivel lehetnek közös témáik. Például a homályos cégügyletekről, amelyeknek közelében Arató már régóta jártas: a Zuschlag-ügy tanúvallomásai szerint az ő szobájában is hamisítottak iratokat, de a képviselői iroda azóta is kulcskérdés a DK szóvivőjének életében, aki emellett a párt alapítványának kuratóriumi elnöke is. Ahogy a közpénzből bérelt iroda történetesen az alapítvány székhelye is, amelyet 2014 óta összesen 144 millió forintból bérelt Arató, és amelynek bérbeadója egy svájci cég, élén egy osztrák nővel, aki összesen 20 hazai építőipari és ingatlankezelő vállalat mellett számos külföldi (Luxemburg, Ausztria, Németország, Csehország, Horvátország) cég vezető tisztségviselőjeként is szerepel. Természetesen a múltbeli kihágások újbóli felmerülése nem zavarja különösebben Aratót és hasonlóan nagyvonalúan gondol másokra is. Hiába vélekedett úgy néhány éve, hogy „az ellenfeleiket a Dunába küldő” Jobbikkal nem lehet tárgyalni, ma már vígan ölelkezik Jakab Péterrel, ha a kampány így kívánja meg. Mára ugyanis Arató „nem hiszi”, hogy a Jobbik náci lenne, pedig régen tudta is ezt. Ebben a hiedelmében pedig holmi karlendítős botrány sem rendítheti meg.Ismét tarolt az ellenzéki rosszindulat, hiszen "a baloldalnak az a jó, ha Magyarországnak minél rosszabb" – Dr. Pap Sándor a Karanténvlogban
Szabó Gergő és állandó vendégei ma sem unatkoztak a Karanténvlogban, hiszen Dezse Balázs és Szalai Szilárd karcos témákat elemzett a péntek esti vendéggel, dr. Pap Sándorral, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjével. A kőbányai önkormányzati képviselő, aki korábban tíz évig a kerület alpolgármestere is volt, beszélt a körzet utóbbi éveinek dinamikus fejlődéséről, és őszintén elmondta a véleményét a baloldal nemzetellenes tevékenységéről. A műsor résztvevői szembesültek Márki-Zay Péter legújabb agymenéséről, aki a kormány járványkezelését rablógyilkosságnak nevezte, rosszindulatú hazugságokkal hergelve és uszítva. Nem maradhatott ki a Karanténvlogból a heti gyűlölködés és ostobaság fénypontja, Szél Bernadett sem, aki szerint nemcsak Magyarország kerül végzetes bajba Orbán Viktor miatt, hanem az egész bolygó. A srácok nem bírták cérnával a baloldal népszavazási mizériáját sem, amely lassan már groteszk mélységekbe vezet, hiszen egy hónap alatt sem voltak képesek annyi aláírást gyűjteni, amennyit szerettek volna: 235 ezer szignót gyűjtöttek nagy nehezen, míg 2007-ben a Fidesz 48 óra alatt hozott össze közel 300 ezer aláírást. Ezen kívül szóba került Gyurcsány Ferenc is, aki 2020 márciusában még a hatósági ármaximalizálás mellett tört lándzsát igen harciasan, szűk két évvel később meg már ezért támadja a kormányt. Nézzétek most is a Karanténvlogot!Második világháborús bombát találtak Kőbányán
Tegnap megsemmisítettek egy második világháborús, százkilós szovjet bombát, amit Kőbányán találtak, illetve egy Alsónémediben talált német robbanótestet – közölte az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a Facebookon. A mentesítési feladatok során nem volt szükség lakosságvédelmi intézkedések bevezetésére.Kigyulladt egy raktárépület a X. kerületben
Körbehatárolták a tüzet a tűzoltók Budapesten, a X. kerületi Csillagvirág utcában, ahol egy kétszintes, újépítésű raktár- és irodaépület gyulladt ki hajnalban – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat kora reggel.Ismét öngólt lőtt a Momentum: olyan beruházást támadtak meg, amit korábban még támogattak
A baloldal újra és újra bizonyítja, hogy olyan apróságok, mint a következetesség, vagy a kijelentéseik melletti kiállás számukra nem számítanak. Így esett, hogy a Momentum egy olyan beruházást támadott meg, amelyet korábban még támogattak, ráadásul az általuk indított aláírásgyűjtés komoly adatvédelmi aggályokat is felvet.Be akart vágódni a haveroknál a pénzszállító, ezért hazudta azt, hogy kirabolták
Szerda délután a rendőrök kiürítették Budapesten az Árkád bevásárlóközpontot. Az elsődleges hírek szerint egy pénzszállítót raboltak ki, ezért lepték el a rendőrök az épületet. A pénzszállító később bevallotta, hogy nem támadták meg, csak kitalálta az egész történetet.Arató Gergely nem vett észre egy hatezer négyzetméteres épületet
Bármennyire is abszurdnak tűnik az a mondás, hogy "akkor is hazudik, ha kérdez", úgy tűnik, a DK igazolja a szólás realitását. Arató Gergely ugyanis olyat lódított egy parlamenti kérdésében, hogy azzal még a pártjától megszokott szintet is túlugrotta. Csütörtöki parlamenti felszólalásában ugyanis választ követelt a kormánytól annak ügyében, hogy mikor nyílik Kőbányán szakrendelő. A szakrendelő azonban már üzemel, sőt, az intézmény számára a kormány további négymilliárdos támogatást hagyott jóvá – minderre Pap Sándor Kőbánya önkormányzati képviselője világított rá közösségi oldalán.Elfogtak egy betörőt Kőbányán
Betöréssel gyanúsítják azt a húsz éves férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2021. január 3-án egy X. kerületi, építés alatt álló társasház kapujáról levágta a lakatot, majd az egyik lakásból műszaki berendezéseket és szerszámokat lopott el. Két szemtanú látta, hogy valaki fekete ruhában szalad ki az épületből, azonban belépőkártya nélkül nem tudott kijutni – írja a police.hu.Ajánljuk még