kőbánya
Szocialista kifizetőhelyből lett Kőbánya mintakerület (PS-interjú!)
A "legsötétebb időszakból" vezette át D. Kovács Róbert Antal Kőbányát a XXI. századba, és tette azt élhető, zöld és embercentrikus városrésszé. A fideszes polgármester 2010-ben vette át a X. kerületi önkormányzat vezetését, ahol korábban az MSZP egyik legnagyobb budapesti kifizetőhelye működött, olyan, ami mai léptékkel csak Zuglóhoz mérhető. A kerületben azóta látványos fejlődés ment végbe, ennek ellenére az ellenzék folyamatosan támadja a polgármestert, nagyrészt olyan hiányosságok miatt, amelyek létéért éppen a hajdani szocialista vezetés tehető felelőssé. Ilyen például a közbiztonság és a szegregátumok helyzete, amelyet azonban szigorú gazdálkodás árán megoldani látszik a kerület. D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármesterrel beszélgettünk múltról, jelenről és a közelgő választásokról. Az LMP-s politikusnő belátta: elkerülhetetlen az összefogás csődje
A kőbányai LMP is tisztában van azzal, hogy nem az összefogás hiánya tartja pozícióban a Fideszt, hanem a népakarat, ezt pedig egyik képviselőjelöltjük, Bakos Bernadett írásba is adta. A politikus a helyi alapszervezet Facebook-oldalán keveredett kommentháborúba több, vélhetően a párt ellenzéki összefogásból való kiugrása miatt csalódott választópolgárral, mikor egy kirohanásában a politikus arról írt, hogy a kormánykoalíciónak nem azért van kétharmada, mert az ellenzék nem fogott össze, hanem egyszerűen több szavazatot gyűjtenek, mint az ellenzék összesen. Bakos ráadásul itt nem állt meg, és hozzátette: a kormánypártok szavazóinak senki sem akar alternatívát nyújtani, így pedig jöhet bármilyen trükközés, az ellenzék nem fog választást nyerni.