kőbánya
Budapestre hozták a kőbányai gyilkost (videóval!)
Németország kiadta Magyarországnak Cs. Dánielt, aki júliusban brutálisan meggyilkolta volt barátnőjét, mert nem tudta elfogadni, hogy az szakított vele. A gyilkost tegnap visszahozták Budapestre.Kigyulladt egy lakás Kőbányán, három gyermek megsérült
Három gyerek volt egyedül abban a lakásban, amely kigyulladt Budapest X. kerületében szombaton délben: egy négy- és egy hétéves kisfiú füstmérgezést szenvedett, kétéves öccsüket életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján. A gyermekek anyja ellen a rendőség eljárást indított.Gyurcsányék trollkodták szét az ellenzéki összefogást Kőbányán
Az ellenzéki összefogás jegyében külön indul az önkormányzati választáson Kőbányán az LMP, miután a párt alpolgármesterségre pályázó képviselőjét, Tóth Balázst a DK-s Gy. Németh Erzsébet úgy golyózta ki a megálmodott városvezetésből, hogy még csak meg sem kérdezte elképzeléseiről, sőt, nem is találkozott vele. A történtek jól illusztrálják azt a gyakorlatot, hogy a helyi szintű DK-sok hiába állapodnak meg bármiről az ellenzék más pártjaival, amire a paktumok Gyurcsány közvetlen környezetéig érnek, az előjelek megfordulnak, az igenekből nemek lesznek, és fordítva. Tóthék szerint az LMP különutas mutatványa nem az ellenzéki koordinációt gyengíti, hanem a Fideszt; a siker érdekében most már csak szavazatokat kell szerezniük. Az optimizmus alapja természetesen a májusi EP-választások eredménye, amelyen az LMP akkorát hasított, hogy végül nem szerzett mandátumot, de még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte őket.Napokon belül hazahozhatják a kőbányai gyilkosság gyanúsítottját
Mivel nem kérte, hogy Németországban bírálják el az ügyét, napokon belül hazahozhatják Cs. Dánielt, a fiatal kőbányai boltoslány feltételezett gyilkosát. A férfit, aki az áldozat volt barátja, Frankfurtban fogták el. A gyanú szerint szerelemféltés a gyilkosság motivációja. A 23 éves Cs. Dániel környezete, ismerősei és családja viszont kételkedik a bűnösségében. Állítólag a fiatal férfi a vér látványától is irtózott. Üzeneteket is váltottak a férfival, aki azt állította nekik, hogy nem ő ölt, viszont ott volt, amikor a gyilkosság történt. Az áldozat nevelőapjának más a véleménye: neki az első pillanattól antipatikus volt lánya barátjának nárcisztikus személyisége, ezért örült is, amikor szakítottak.Családi dráma Kőbányán: megszökött a házi őrizetből, majd barátnőjét és annak édesanyját is megkéselte a tini
Elfogtak egy 17 éves fiút, aki megszökött házi őrizetéből, és megszúrt két embert a XI. kerületben csütörtök reggel - közölte a rendőrség a honlapján.Letöltendő börtönre ítélték a kőbányai üzletközpont felrobbantásával fenyegetőző férfit
Nem jogerősen két év hat hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki miatt több ezer embernek kellett elhagynia egy budapesti bevásárlóközpontot, mert bombával fenyegetőzött – tájékoztatta csütörtökön a PestiSrácok.hu-t a Fővárosi Főügyészség vezetője.Ajánljuk még
















