Pesti Srácok

Gyurcsányék trollkodták szét az ellenzéki összefogást Kőbányán

Gyurcsányék trollkodták szét az ellenzéki összefogást Kőbányán

Az ellenzéki összefogás jegyében külön indul az önkormányzati választáson Kőbányán az LMP, miután a párt alpolgármesterségre pályázó képviselőjét, Tóth Balázst a DK-s Gy. Németh Erzsébet úgy golyózta ki a megálmodott városvezetésből, hogy még csak meg sem kérdezte elképzeléseiről, sőt, nem is találkozott vele. A történtek jól illusztrálják azt a gyakorlatot, hogy a helyi szintű DK-sok hiába állapodnak meg bármiről az ellenzék más pártjaival, amire a paktumok Gyurcsány közvetlen környezetéig érnek, az előjelek megfordulnak, az igenekből nemek lesznek, és fordítva. Tóthék szerint az LMP különutas mutatványa nem az ellenzéki koordinációt gyengíti, hanem a Fideszt; a siker érdekében most már csak szavazatokat kell szerezniük. Az optimizmus alapja természetesen a májusi EP-választások eredménye, amelyen az LMP akkorát hasított, hogy végül nem szerzett mandátumot, de még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte őket.

Támogatja Karácsony Gergelyt és Somlyódy Csabát, az ellenzék kőbányai polgármester-jelöltjét, de mégis önállóan indul az októberi helyhatósági választáson a X. kerületben az LMP – jelentette be Tóth Balázs, a párt önkormányzati képviselője. Tóth korábban összetűzésbe került az összefogást fővárosi, illetve helyi szinten gründolókkal, valamint a drukkerekkel is, mivel az LMP távolmaradásáért cserében azt kérte, hogy az ellenzék győzelme esetén biztosítsanak neki alpolgármesteri posztot Kőbányán. Ezt sokan túlzott elvárásnak, előzetes osztozkodásnak tartották, Tóth Balázs pedig azzal érvelt, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén fenn kell tartani az önkormányzat működőképességét. A képviselő prognózisa szerint a Fidesz negyven-negyvenöt százalékot biztosan szerez októberben Kőbányán, ami azt jelenti, hogy az ellenzéknek így legfeljebb tíz hely jutna a tizenhét tagú testületben. Ezzel a tíz emberrel kellene feltölteni az alpolgármesteri, felügyelőbizottsági és a bizottsági elnöki helyeket. Tóth Balázs optimizmusának hátterében természetesen az ellenzék EP-választási eredménye áll, ami jellemző a tábor egészére is, amelynek vezetői az októberi választást úgy igyekeznek beállítani, mintha azzal kormányt lehetne buktatni, az erre fogékonyak pedig el is hiszik a mesét.

És akkor Gy. Németh Erzsébet felrúgta a bilit

Az LMP az ellenzéki koordinációról szóló megállapodást nem írta alá, de ajánlatot kaptak a DK-tól, az MSZP-től, a Momentumtól és a Párbeszédtől arra, hogy támogassák a második előválasztás győzteseit, csatlakozzanak jelölőszervezetként az említett pártok polgármester-jelöltjeihez; cserébe az LMP mindegyik kerületben indíthat legalább egy képviselőjelöltet. Kőbányán a mutatvány nem működött, mivel Tóth Balázs szerint az egyetlen képviselői hely kevés garanciát nyújt, ezért kérte, hogy alpolgármester lehessen. Ehhez nem kell sem egyéniben, sem listán győzni, sőt, a jogszabály értelmében olyan is jelölhető, aki nem vett részt jelöltként a választáson, vagyis alpolgármester akár úgymond kívülről is hozható. A posztért cserébe az LMP vállalta, hogy teljes csapatával részt vesz a többi jelölt kampányában, emellett feltétlenül támogatják Karácsony Gergelyt és az egykori budapesti városvezetés krémje, Demszky Gábor és Hagyó Miklós bizalmasát, az MSZP-s Somlyódy Csabát. Az alkuba a többi párt belement; a paktumot nem túl meglepő módon ezúttal is Gyurcsányék fúrták meg, amikor Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja, a fővárosi ellenzéki koordináció egyik felelőse megvétózta azt. Tóth Balázs szerint valakik alaposan befeketíthették Gy. Némethnél, mert bár soha nem találkoztak személyesen, a politikusnő úgy beszélt Tóthról az LMP főtárgyalói előtt, hogy egy hatalom- és pénzéhes ember, akivel lehetetlen megegyezni. Az LMP a történtekre reagálva jelentette be, hogy külön indul a tizenkét kőbányai választókörzetben, szavazatmaximalizálásra törekednek, és úgy gondolják, hogy ezzel nem az ellenzéktől vesznek el voksokat, hanem a Fidesztől akarnak elvenni legalább egy mandátumot.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.