Pesti Srácok

Kigyulladt egy lakás Kőbányán, három gyermek megsérült

null

Három gyerek volt egyedül abban a lakásban, amely kigyulladt Budapest X. kerületében szombaton délben: egy négy- és egy hétéves kisfiú füstmérgezést szenvedett, kétéves öccsüket életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján. A gyermekek anyja ellen a rendőség eljárást indított.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a tűz a kőbányai Gyömrői úton, egy társasház egyik első emeleti lakásában keletkezett, amelyben egy szoba és annak berendezési tárgyai égtek. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy embert kimentettek a lakásból és elfojtották a lángokat. A BRFK később azt közölte: a rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy a három kisgyermek egyedül volt a lakásban, míg édesanyjuk egy közeli benzinkúton vásárolt. A tüzet az egyik családtag észlelte, aki a két nagyobb gyereket ki tudta hozni a lakásból, de a kétéves kisfiú bent rekedt, őt egy tűzoltó eszméletlen állapotban hozta ki. A testvéreket a mentők kórházba szállították. A rendőrség gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a gyermekek huszonhat éves anyja ellen.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.