Pesti Srácok

Trump még az adás előtt nyilvánosságra hozott egy tévéinterjút, azt állítva, hogy a riporter nem volt korrekt vele

Trump még az adás előtt nyilvánosságra hozott egy tévéinterjút, azt állítva, hogy a riporter nem volt korrekt vele

Donald Trump amerikai elnök még adásba kerülés előtt nyilvánosságra hozott egy tévéinterjút, azt állítva, hogy a riporter nem volt korrekt vele.

A CBS televízió 60 perc című, vasárnap este sugárzott heti magazinműsora számára Leslie Stahl, az amerikai televíziós újságírás egyik veteránja készített interjút Donald Trumppal még a hét elején. Az elnök azonban még a beszélgetés vége előtt felállt, és otthagyta az újságírót, arra hivatkozva, hogy nem tisztességes. Trump ezek után hozta csütörtök délután nyilvánosságra a vasárnap adásba kerülő interjút.

– kommentálta az elnök a megjelent interjút. A negyvenperces videóból kiderül: az elnök eleve azzal kezdte a kamera előtti beszélgetést, hogy azt kérte az újságírónőtől, legyen korrekt. Majd úgy fogalmazott: azt kívánja, Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet is úgy kérdezzék, mint őt. Leszögezte azt is: a média lejáratta magát, hogy a kedvenc fagylaltjáról faggatta Bident. Donald Trump kifejtette az újságírónőnek, hogy szerinte a műsor falaz Bidennek, amikor nem tesz fel neki bizonyos kérdéseket. Leslie Stahl azzal válaszolt, hogy olyasmivel nem foglalkoznak, amit nem tudnak ellenőrizni.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Trump és véget vetett az interjúnak. Trump már kedden azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza az interjút, de ezt végül csütörtökön tette meg, órákkal a Joe Bidennel folytatandó, utolsó elnökjelölti vita előtt. A CBS televízió közleményt adott ki, amelyben példátlan döntésnek nevezte az interjú nyilvánosságra hozatalát, és azt ígérte, hogy a műsor az interjút teljes egészében sugározza majd vasárnap.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Polaris Images/Erin Scott

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.