Pesti Srácok

Trump szerint a republikánusokra leadott szavazat az amerikai álomra leadott szavazat – kampányúton van a first lady is

null

A gazdaságot és járványügyi kérdéseket előtérbe helyezve kampányolt kedden Donald Trump amerikai elnök a középnyugati államokban, és tőle külön vett részt egy kampányrendezvényen a first lady, Melania Trump. Michigan állam fővárosában az esőben több ezres, lelkes tömeg várt rá. Az éljenzők előtt Trump kijelentette: a republikánusokra leadott szavazat az amerikai álomra leadott szavazat.

Az elnök Michiganben, Wisconsinban és Nebraskában kampányolt, míg a first lady Pennsylvaniában. Donald Trumpra Lansingben, Michigan állam fővárosában az esőben több ezres, lelkes tömeg várt, ahol az elnök arról beszélt, hogy a november 3-i választás Michigan gazdasági túléléséről szól. Wisconsinban és Nebraskában az elnök szintén főleg a gazdaságról és a járvány utáni gazdasági újjáépítésről szólt. E három középnyugati államban négy évvel ezelőtt – az elemzők nagy meglepetésére – Trump aratott győzelmet Hillary Clintonnal, a demokraták akkori elnökjelöltjével szemben. A legutóbbi felmérések szerint Michiganben és Wisconsinban pillanatnyilag Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje áll jobban.

Melania Trump a pennsylvaniai Lancesterhez közeli Atglenben Joe Bident bírálta, szocialistának minősítve a programját:

PestiSracok facebook image

A kampányrendezvényt Kellyanne Conway, a Fehér Ház korábbi belpolitikai tanácsadója moderálta. Az elnök felesége élesen bírálta a demokrata párti politikusokat. Úgy fogalmazott: a saját ügyüket az ország jóléte elé helyezik, és a járvány kitörésekor is inkább az elnök elleni alkotmányos elmozdítási eljárásra (impeachment) összpontosították erejüket.

– jelentette ki Melania Trump. Bírálta a sajtót is: arról beszélt, hogy amikor Trump úgy döntött, hogy republikánusként indul az elnökségért, a média olyan képet alakított ki a férjéről, hogy rá sem ismert, és ugyanolyan lenézéssel kezelte a támogatóit is.

Kedden külön kampányolt Joe Biden felesége is. Jill Biden az északkeleti Maine államban a demokrata párti szenátorjelölt mellett korteskedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Rick D'Elia