Pesti Srácok

Újabb egyetemi épületeket foglaltak el a szerepzavarban szenvedő színészpalánták

null

Elfoglalták az SZFE hallgatói az egyetem Film- és Médiaintézetét. A diákok csütörtök reggeli közleményéből kiderül, hogy a szerepzavarban szenvedő színészpalánták nem tartják legitimnek a frissen kinevezett rektorhelyetteseket, márpedig kénytelennek lesznek feldolgozni a változást, hiszen kedden Vidnyánszky Attila világossá tette, hogy nem hátrálnak meg, elszántan beleállnak az új campus megépítésébe.

Portálunk már beszámolt róla, hogy Novák Emil filmrendező lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik holnaptól. A diákok válaszul újabb egyetemi épületeket foglaltak el, így tiltakoznak a két új vezető kinevezése ellen; bejelentették, hogy a Vas utcai épület után blokád alá vették az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is. Őrséget állítottak, a kapun csak az egyetem polgárai léphetnek be. Miután a diákok éjjel a Szentkirályi utcai épület elé is őrséget állítottak, innentől fogva sem a Színház-, sem a Film- és Médiaintézet épületeibe nincs bejárása az el nem ismert kuratórium által hivatalba helyezett személyeknek – írja a 24.hu. Követeléseikből továbbra sem engednek a hallgatók – amíg a minisztérium azokat nem teljesíti, az épületek blokádját fenntartják.

– olvasható a hallgatói közleményben. Tegnap egyébként a hallgatók nem engedték be az új kancellárt a Vas utcai épületbe – idézte fel a 24.hu.

PestiSracok facebook image

Forrás: 24.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.