Pesti Srácok

Vádat emeltek a tüntetőkre önvédelemből fegyvert fogó házaspár ellen

null

Jogtalan fegyverhasználat címén vádat emeltek kedden a tüntetőkre pusztán önvédelemből fegyvert fogó házaspár ellen St. Louis városában.

Patricia és Mark McCloskey – jogászházaspár – júniusban nemzetközi figyelmet keltett, miután fotó- és videofelvétel rögzítette, hogy a házuk előtt elvonuló menetből többen otthonuk bejárata felé indultak, mire ők elővették fegyvereiket. McCloskey szerint birtokháborítás történt, és betörték az ajtójukat is. Nehezményezte, hogy a garázdák közül senki ellen nem emeltek vádat. A pár a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom és szimpatizánsai által szervezett antirasszista megmozdulás résztvevőit késztette meghátrálásra. A történtek után McCloskey-ékat augusztusban meghívták a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciójára is. A koronavírus-járvány miatt személyesen nem jelentek meg, hanem az otthonukból interneten keresztül mondták el beszédüket. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy tüntetők – akiket csőcseléknek neveztek – tönkre akarják tenni az amerikai városokat. A vádesküdtszék jogtalan fegyverhasználat mellett bizonyíték meghamisítása miatt emelt vádat ellenük. A vádemelés előtt Mark McCloskey újságíróknak azt mondta: a St. Louis városát irányító baloldali-demokrata párti önkormányzat üldözi őket. Mike Parson, Missouri állam republikánus kormányzója már a nyáron azt ígérte: ha esetleg büntetést szabnak ki a házaspárra, ő azonnali kegyelemben részesíti őket.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.