Pesti Srácok

Villanólőszert is bevetett a rendőrség a tüntetőkkel szemben Minszkben

null

Tömegoszlató eszközöket, a többi között könnygázt és villanólőszert (flashbang) is bevetett a minszki rendőrség egy hétfői tüntetésen – közölte Raman Laskevics belügyi szóvivő, aki azt állította, a rendőrség csak azt követően vetett be Osza típusú riasztópisztolyokból kilőtt villanólőszert és könnygázt, hogy a megmozdulás résztvevői palackokkal és botokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait.

Hétfőn Minszkben nyugdíjasok tüntettek, akik a Függetlenség teréről az azonos nevű sugárúton a tudományos akadémia épületéig vonultak. A meneten több mint ezren vettek részt. A nyugdíjasok az augusztus 9-én vitatott körülmények között újraválasztott Aljakszandr Lukasenka elnök ellen tüntettek, egyesek transzparenseket tartottak kezükben a vezetés lemondását követelve. A fehérorosz műszaki egyetem térségében diákok csatlakoztak szolidaritásból a nyugdíjasok menetéhez. A tut.by független hírportál szerint ekkor kezdődött a fiatalok őrizetbe vétele. A menet résztvevői megpróbálták őket kiszabadítani, a rendőrség pedig könnygázt vetett be.

Már két hónapja tartanak tiltakozó megmozdulásokat Fehéroroszországban az augusztus 9-ei, széles körben elcsaltnak tartott elnökválasztás miatt, amelyen a hivatalos eredmény szerint 80,1 százalékkal újraválasztották Aljakszandr Lukasenka elnököt immár a hatodik egymást követő mandátumára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI-AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.