Pesti Srácok

A kormány több, mint nyolcmilliárd forintból fejleszti a békéscsabai piacot

A kormány több, mint nyolcmilliárd forintból fejleszti a békéscsabai piacot

A kormány hozzájárulása révén 8,2 milliárd forintot fordíthat Békéscsaba a helyi piac fejlesztésére a Modern városok program részeként – jelentette be Herczeg Tamás fideszes országgyűlési képviselő hétfőn, sajtótájékoztatón.

Herczeg Tamás arról is beszélt: az összeget ütemezetten, 2020–2023 között, négy részletben kapja meg a békési megyeszékhely hazai költségvetési forrásból, így a beruházással új, modernizált városrész születik Békéscsaba szívében. A politikus elmondta: ekkora volumenű fejlesztés még sosem valósult meg Békéscsabán. A piacon évente hét-nyolcszázezer ember fordul meg, egy forgalmasabb szombaton tízezer ember látogat ki, a környéken legalább ezer autó parkol. A beruházással a környéken élők életminősége is javul, csökken a zsúfoltság, így a projekt egyfajta városrehabilitációként is felfogható.

Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési NKft. ügyvezetője elmondta: nagybani piacot és egy háromszintes, csaknem háromszáz jármű elhelyezésére alkalmas parkolóházat alakítanak ki, a jelenlegi nagybani piac helyén hatezer négyzetméteres, részben fedett vásárcsarnok épül, és a környező utakat és utcákat részben felújítják. A város feltételes közbeszerzést folytatott le; kiválasztottak két győztes kivitelezőt, akiknek a munkaterületet tíz nappal azután kell átadni, miután a kormány aláírta a támogatói okiratot. Az új nagybani piacot mintegy nettó kétszáztíz-millió forintért a helyi Galéria Invest Kft. alakíthatja ki, a vásárcsarnok és a parkolóház megépítését hétszázötven napon belül a Swietelsky Magyarország Kft.-nek kell kiviteleznie nettó 7,7 milliárd forintból. Az ügyvezető hozzátette: először a parkolóház és vele párhuzamosan az új nagybani piac építése kezdődik meg. Miután az új nagybanira kiköltöznek az árusok és a szolgáltatók, elkezdődhetnek a jelenlegi területen a munkálatok.

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) alpolgármester és Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) turisztikai tanácsnok úgy fogalmazott: a dél-alföldi régió legnagyobb, legattraktívabb, legtöbb kistermelőt vonzó piaca épül fel, amely Békéscsaba turisztikai vonzerejét is növeli majd.

PestiSracok facebook image

Békéscsabán a régi piaci vásárcsarnok a közelmúltban újult meg hétszázhetvenmillió forint uniós, TOP-forrásból. Orbán Viktor kormányfő 2016. április 26-i, békéscsabai látogatásakor, a Modern városok programhoz kapcsolódó szerződés aláírásakor úgy fogalmazott:

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.