Pesti Srácok

A koronavírus vetett véget az SZFE-blokádnak, de már gondolkodnak az alternatív megoldásokon

null

Eddig tartották fent a blokádot az egyetemfoglaló hallgatók, akik a járványhelyzet súlyosbodása miatt döntöttek úgy, hogy feladják a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületének elfoglalását. A tanulók hétfő este szavaztak arról, hogy feladják a hónapok óta tartó blokádot, sajtóinformációk szerint kedden délután 3-kor a Vas utcai épület előtt tartanak is egy sajtótájékoztatón, amin ezt bejelentik.

A Telex azt írja, a hallgatók úgy érzik, a hétfőn hozott újabb koronavírus-rendeletek miatt elfogyott a mozgásterük, mivel a rendeletek miatt a felsőoktatási intézmények online oktatásra állnak át, a kollégiumokat pedig ki kell üríteni, a gyülekezéseket pedig betiltották. A kollégiumból is elkezdenek kedden kiköltözni.

– írta ki kedden hajnalban a HÖK Facebook-oldalára.

Mint ismert, az egyetemisták még a nyár végén foglalták el az épületet és senkit nem engedtek be (a saját haverjaikon kívül). Az háborította fel őket, hogy az intézmény vezetését átvette egy alapítvány, melynek Vidnyánszky Attila van az élén. Ezek után az egyetem teljes vezetése és szenátusa lemondott. Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, és az egyetem épületeit is szimbolikusan elfoglalták. Október elsején az egyetem oktatóinak körülbelül 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott.

PestiSracok facebook image

A koronavírus-járvány második hullámának kezdetekor, mikor az enyhébb szabályok életbe léptek, a hallgatók azt közölték, hogy

A hallgatók közölték, gondolkodnak az ellenállás folytatásán, alternatív módszerekkel próbálják meg blokkolni az egyetem működését.

Forrás: 24. hu, Telex; kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.