Pesti Srácok

A rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb fásítási programját indítja a kormány

null

A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási programja. A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási program részeként indította az agrártárca 2020 júniusában, amelynek keretében országszerte négyszázhetvenöt településen ültetnek el összesen több, mint tizenkétezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban – mondta Nagy István agrárminiszter a tárca csütörtöki közleménye szerint.

Nagy István elmondta, hogy a kezdeményezés célja kettős: egyrészt hozzájárul a tízezer lakosnál kisebb lélekszámú települések levegőminőségének és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet.

A miniszter hangsúlyozta, hogy már közvetlenül az elindítása után hatalmas volt az érdeklődés a lehetőség iránt: a programban rendelkezésre álló tizenkétezer sorfa néhány óra alatt gazdára talált, miközben többszörös volt a túljelentkezés a kiírásra. Az őszi időszakban kétszáztizenegy településen összesen 5499 fát ültettek el a helyi közösségek az erdészeti szakemberek közreműködésével. Ezt tavasszal újabb 6752 sorfa elültetése követi 265 településen. A jellemzően 10-14 centiméter törzskörméretű, konténeres vagy földlabdás előnevelt sorfák 2-5 méter magasak.

A program jóval túlmutat a fák elültetésén: a faültetést a legtöbb helyen közösségi esemény részeként szervezik meg, bevonva ezzel a települések lakosságát. A kampánynak köszönhetően pedig sok százezer emberhez jut el a program és a támogatási lehetőségek híre. Nagy István úgy fogalmazott: az erdők megmaradása és gyarapodása jövőnk záloga. Védelmükkel biztosítani tudjuk a biológiai sokféleség megőrzését, az ország környezeti állapotának javulását, és így az egészséges élelmiszerek előállítását. Fel kell ismernünk, hogy erdeink különleges bánásmódot, megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Az Agrárminisztérium célja ezért az, hogy minél többen vegyék igénybe az erdőtelepítésre elkülönített támogatásokat – emelte ki az agrártárca vezetője a minisztérium közleménye szerint.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.