Pesti Srácok

A szlovén kormányfő a júliusi megállapodás betartására szólította fel az EU-t

null

Janez Janša szlovén kormányfő levélben fordult az EU-vezetőihez, és a következő hétéves uniós keretköltségvetésről, valamint a helyreállítási alapról a júliusi EU-csúcstalálkozón született megállapodás betartására szólított fel, amelyet szerinte az Európai Tanács és az Európai Parlament aláásott azzal, hogy a pénzek kifizetését a jogállamisághoz kötötte.

A többek között Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek és Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének címzett levelében Jansa azt írta: az EU-ban tiszteletben kell tartani a jogállamiságot, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan diszkreditív mechanizmusok, amelyek nem független megítélésen alapulnak, hanem politikai indíttatásúak, nem nevezhetők jogállamisági eljárásoknak.

– tette hozzá a miniszterelnök. Kiemelte: ma számos médiaeszköz és néhány politikai csoport az Európai Parlamentben nyíltan azzal fenyeget, hogy a tévesen jogállamiságnak nevezett eljárás alkalmazásával, többségi szavazással fegyelmez meg egyes EU-tagállamokat.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Magyarország és Lengyelország hétfőn megvétózta az unió 2021-2027-es, 1,8 milliárd euró értékű keretköltségvetési tervét és a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását szolgáló pénzügyi alaphoz szükséges rendeletét a jogállamisági mechanizmus bevezetése miatt. Bár Szlovénia nem csatlakozott a vétóhoz, Janša úgy vélekedett, nem lenne megfelelő, ha egy politikai testület döntene a jogállamisággal kapcsolatos vitákban.

– fogalmazott. Rámutatott arra is, hogy az Európai Unióról szóló alapszerződés nem engedélyez egyetlen tagállammal szemben sem diszkriminatív fellépést bármely más tagállam vagy uniós intézmény politikai indíttatására.

– tette hozzá Janez Janša.

Forrás: MTI; Fotó: The Slovenia Times

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.