Pesti Srácok

Akciófilmbe illő jelenetek Velencén

Menekülés közben elsodort autójával egy rendőrt egy drogdíler Velencén. A rendőrség emberei kilőtték a férfi kocsijának kerekét, hogy megállásra kényszerítsék, majd több kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak a járműben.

Feltételezett kábítószer-kereskedő autóját akarták megállítani a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály, Kábítószerbűnözés Elleni Osztály nyomozói 2020. november 18-án 14 óra 30 perc körül egy parkolóban Velence belterületén – írta a Police.hu. A férfi nem állt meg a rendőri jelzésre; gázt adott, és elsodort egy nyomozót, aki az elsődleges adatok alapján könnyebben megsérült. A rendőrt biztosító egyik kollégája egy célzott lövést adott le a menekülő gépkocsi kerekére, de a dílert ez sem állította meg. Az autó – nyomában a felderítőkkel – tovább száguldott, végül néhány kilométerrel távolabb, Nadap és Lovasberény között tudták a rendőrök megállásra kényszeríteni. A gárdonyi lakhelyű férfit elfogták, gépkocsijából mintegy hat kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot foglaltak le a BRFK felderítői. A lövés nem okozott személyi sérülést. Az eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanújával a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály folytatja. Hivatalos személy elleni erőszak miatt az illetékes ügyészséget értesítették.

Forrás: Police.hu; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.