Balhé Berlinben: vízágyúval oszlatták a feldühödött tömeget a rendőrök (videó!)

Zavargásokba torkollott a járvány miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetés Berlinben. Demonstráltak Pozsonyban is, ott a demokráciát és a szabadságot féltették a felvonulók. Közben több európai nagyváros már az ünnepekre készül, igaz, a szokásosnál jóval visszafogottabban.
Szerdán Berlinben a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások ellen tartott tüntetés közben a rendőrség vízágyúkat is bevetett és csaknem 200 embert vett őrizetbe – írja a hvg.hu. A Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción nagyjából tízezeren vettek részt; a rendőrség nem sokkal a tüntetés kezdete után nyilvánította befejezettnek a megmozdulást, ugyanis többségük nem tartotta be a fertőzésvédelmi előírásokat. A rendőrség közleménye szerint a tüntetők legnagyobb része a felszólítás ellenére nem távozott, ezért a rohamrendőrök kora délután megkezdték a helyszín kiürítését – számolt be róla a lap. A tömegből többen a rendőrökre támadtak, akik késő délután fejezték be a kifárasztásra és a leginkább indulatos tüntetők eltávolítására irányuló műveletet. Ennek során 190 tüntetőt vettek őrizetbe, míg kilenc rendőr megsérült.