Pesti Srácok

Biden: Akár már márciusban állampolgárságot kaphatnak az illegális bevándorlók

Biden: Akár már márciusban állampolgárságot kaphatnak az illegális bevándorlók

Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók – jelentette be Joe Biden, az Egyesült Államok várható elnöke az NBC televíziónak kedden este adott interjújában. Hangsúlyozta, már elnöksége első száz napjában kötelezettséget vállal az állampolgárság megadására csaknem tizenegymillió illegális bevándorlónak, és az erről szóló törvénytervezetet átküldi a kongresszusnak.

Kifejtette azt is, hogy elnöksége első száz napjának legfontosabb feladata a bevándorlási reform megvalósítása és a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz. Részletekkel is szolgált. Ígéretet tett rá, hogy jelentős mértékben megnöveli az Egyesült Államokba befogadandó menekültek számát. Donald Trump, a hivatalban lévő republikánus elnök tizenötezer főben szabta meg az évente befogadható menekültek számát, Biden most azt ígérte, hogy ezt a kvótát évi 125 ezer főre emeli. Eltörli a Trump-kormányzat azon tiltó rendelkezését is, amelynek értelmében meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást azokból az országokból, amelyeket a terrorizmus melegágyának minősítettek. A politikus azt mondta, hogy korrigálni fogja, illetve semmisnek mondja ki azokat a korábbi, Trump által hozott elnöki rendeleteket, amelyek szerinte kártékonyak voltak, és – úgy fogalmazott – jelentékenyen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbekké tettek bennünket. Az interjúban Biden megerősítette, hogy megkezdődött a hatalom átadásának folyamata, s a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. Korábban – még kedden délután – újságíróknak azt is megerősítette, hogy naponta megkapják majd a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is. Biden hangsúlyozta, ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, mert teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.