Pesti Srácok

Biden legyőzendő vírusnak nevezte Trumpot, aki jogi vitákra készül a választás után

null

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt vasárnap legyőzendő vírusnak nevezte Donald Trump amerikai elnököt egy philadelphiai kampánygyűlésen, miközben az elnök Észak-Karolinában újságíróknak azt mondta, hogy jogi vitákra készül a választás után. Biden vasárnap a pennsylvaniai Philadelphiában kampányolt, míg Trump öt tagállamban tartott kampánygyűlést. Az amerikai elnök vasárnap háromezer-ötszáz kilométert utazott: a michigani hóesésben, Iowában, Észak-Karolinában, Georgiában és a napsütéses Floridában vett részt választási rendezvényeken.

Michiganben Trump azt fejtegette, hogy irányításával a gazdaság ismét szárnyalásba kezdett. Az iowai Dubuque városban nagy arányú republikánus győzelmet jósolt, és úgy fogalmazott:

Győzelme esetére az országhatárok biztonságát és további konzervatív bírák jelölését ígérte. Az észak-karolinai Charlotte-ban közölte:

PestiSracok facebook image

és újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy

Az elnöki repülőgépen vele utazó újságíróknak ugyanakkor egyértelműen cáfolta azt az amerikai lapokban több helyen is megjelent feltételezést, miszerint kedd este győztesnek nyilvánítja magát.

– jelentette ki az elnök.

Biden a pennsylvaniai Philadelphiában azt mondta:

Joe Biden a város központjában lévő egyik parkban tartott gyűlésen úgy fogalmazott:

A demokrata párti elnökjelölt elsősorban az afroamerikai közösségeket buzdította voksolásra.

– jelentette ki Biden, aki azt hangoztatta, hogy Donald Trump járványkezelése csaknem kriminális. A kihívó a világjárványt tömegbalesetnek nevezte az afroamerikai közösségek számára.

Biden alelnökjelöltje, Kamala Harris szintén a fekete amerikaiakat próbálta mozgósítani vasárnap Georgiában. Harris arra bíztatta az Atlanta környékén élőket, hogy az őseiknek járó tiszteletük jeléül okvetlenül szavazzanak.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.