Pesti Srácok

Dzsihadisták gyilkoltak le csaknem ötven földművest Nigéria északkeleti részén

Dzsihadisták gyilkoltak le csaknem ötven földművest Nigéria északkeleti részén

Legalább negyvenhárom földművest gyilkoltak le a Boko Haram terrorszervezet iszlamistái Nigéria északkeleti részén szombaton – közölte egy helyi polgárőrség vezetője.

Babakura Kolo, akinek a milíciája a Boko Haram fegyveresei ellen harcol, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a halottak mellett hatan súlyosan megsebesültek a Maiduguri városának közelében történt támadásban. Hozzátette, hogy nyolc munkást a dzsihadisták elhurcolhattak. Kolo arról számolt be, hogy a földműveseket, akik Koshobe falu rizsföldjein dolgoztak, az iszlamisták megkötözték, majd elvágták a torkukat. Közlése szerint negyvenhárom holttestet találtak, és kétség sem fér ahhoz, hogy a támadást a Boko Haram hajtotta végre.

Az iszlamisták októberben két offenzíva során huszonkét földművest gyilkoltak meg Maiduguri térségében. Maiduguri a forrongó Borno tartomány székhelye. Szombaton első alkalommal tartottak helyhatósági választásokat a városban, amióta több, mint tíz éve fellázadtak az iszlamisták. A voksolást az erőszak miatt ismét el kellett halasztani. Bornóban tevékenykedik a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP) és a Boko Haram terrorszervezet is, amelyből 2016-ban vált ki az ISWAP. Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló ISWAP és a Boko Haram is fokozta támadásait az utóbbi időben a favágók, az állattenyésztők és a halászok ellen, mert állítólag a hadsereg informátoraiként dolgoznak.

John Enenche, a nigériai hadsereg szóvivője szombaton közölte, hogy több tucat ISWAP-szélsőségessel végeztek az ország északkeleti térségében bombázások során. A Hszinhua kínai hírügynökségnek azt mondta, az iszlamisták több rejtekhelyét is megsemmisítették Ngwuri Gana és Tumbuma Baba településeken. A bombázásokat a két térség légi felderítését követően hajtották végre. Hozzátette, hogy a terroristák ezeken a helyszíneken tervezték és innen indították támadásaikat.

PestiSracok facebook image

A Boko Haram Nigériában alakult 2002-ben, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy iszlám kalifátus megteremtése. Az ENSZ adatai szerint megalakulása óta a Boko Haram mintegy harminchatezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Forrás: MTI; Fotó: scannewsnigeria.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.