Pesti Srácok

Elfogták a tiltott állatviadalok szervezőit Nyíregyházán

Elfogták a tiltott állatviadalok szervezőit Nyíregyházán

Állatviadal szervezésével és állatkínzással gyanúsítják azt a hat embert, akiket egy tiltott állatviadalon fogtak el a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai szombaton Nyíregyháza külterületén – közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A közlemény szerint a viadalokat az állatok tartására és kiképzésére kialakított ingatlan használója, egy 46 éves nyíregyházi férfi szervezte meg, aki a nap első mérkőzésén az egyik saját kutyáját is harcoltatta, ebbe azonban az állat belepusztult. A megalapozott gyanú szerint a férfi kifejezetten állatviadalokon való részvételre vásárolta, tenyésztette és nevelte a kutyákat, felkészítésük során pedig kegyetlenül bánt velük. A hasonló érdeklődésű ismerőseivel főként a közösségi médián tartotta a kapcsolatot, az állatviadalok megszervezésére 42 éves kótaji ismerősével közösen készült, kutyáikkal résztvevőként, bíróként vagy nézőként vettek részt az egyes mérkőzéseken, amelyekre fogadásokat is kötöttek – olvasható a közleményben. A rendőrök a szombati rajtaütés helyszínéről előállítottak közül hat férfit hallgattak ki gyanúsítottként, az ingatlanon talált huszonöt kutyát lefoglalták és gondoskodtak a biztonságba helyezésükről. A nyomozók emellett az állatok harcra történő felkészítéséhez használt különböző eszközöket, például futópadokat, fecskendőket, teljesítményfokozó szereket, gyógyszerkészítményeket és a korábbi állatviadalokról készült felvételeket tartalmazó elektronikus adathordozókat is lefoglaltak.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.