Pesti Srácok

Emberöléssel gyanúsították meg Maradona orvosát

null

Két órán át tartó házkutatás után vasárnap letartóztatták Leopoldo Luquét, akit azzal gyanúsítanak, közrejátszott abban, hogy Diego Maradona a múlt héten tragikus hirtelenséggel elhunyt, miután Luque megoperálta, egy vérrögöt távolítva el az agyából. Az orvost emberöléssel gyanúsították meg az argentin hatóságok.

Az ellene indított eljárás megkezdésekor Leopoldo Luque nyilvánosan sírva fakadt, majd egy rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, miután a rendőrség a vasárnapi házkutatás után letartóztatta. Maradona három lánya, Dalma, Giannina és Jana is aggályát fejezte ki édesapjuk hirtelen halála miatt, illetve vizsgálatot kezdeményeztek. Vasárnap harminc rendőr szállta meg a doktor házát, valamint a magánklinikáját, ahol bizonyítékok után kutattak írta a Blikk. Luque is megszólalt az ügyben, ám a mondandója előtt sírva fakadt:

– hangsúlyozta Maradona orvosa. Én azért vagyok felelős, hogy meghosszabbítsam az életét, az otthoni ápolásáért nem én felelek, hanem az ápolók. El kellett volna mennie egy rehabilitációs központba, de nem akart. A pszichológusa azt mondta, mindig legyen a háza előtt egy mentőautó. Nem tudom, ki a felelős azért, mert nem volt – tette hozzá Leopoldo Luque.

PestiSracok facebook image

Korábban Maradona ügyvédje, Matias Moria is felhívta a figyelmet a hiányosságokra. A jogász arról beszélt, hogy olyan is volt, amikor tizenkét órán át nem nézett rá senki a volt futballistára, a mentő pedig csaknem fél óra alatt ért ki a riasztás után. Moria azt is közölte, a végsőkig elmegy, hogy bebizonyítsa: hanyagság áll Maradona halála mögött.

Forrás: Blikk; Fotó: ar.marca.com