Pesti Srácok

Farkas Örs: Gyors intézkedések kellenek

Farkas Örs: Gyors intézkedések kellenek

Most félre kell tenni a politikai vitákat, gyors és hatékony intézkedésekre van szükség, ezeket pedig a különleges jogrend teszi lehetővé – mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.

Farkas Örs azt mondta, Magyarországon jelenleg jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában, a fertőzöttség a lakosság arányában a fele az uniós átlagnak, és ugyanez igaz az elhunytakra is. Viszont azt látjuk, hogy Magyarország követi a nyugat-európai országokat, és például az osztrák helyzet is azt vetíti előre, hogy a járvány még csak felfutó szakaszában jár itt is – folytatta, rámutatva, ezért van szükség a különleges jogrend bevezetésére, az Országgyűlést pedig arra kérték, hogy ezt a rendkívüli helyzetet kilencven nappal hosszabbítsa meg. Hozzátette, szerdán 24 órától lép életbe a kijárási korlátozás, ami azt jelenti, hogy reggel 5 óráig senki nem lehet az utcán. Ez alól kivételt jelent a munkavégzés, a munkába menetel és az onnan való hazatérés. Farkas Örs felhívta a figyelmet, hogy az ültetett kulturális vagy sportrendezvényeket továbbra is meg lehet tartani azzal a kikötéssel, hogy a látogatók csak minden harmadik széken ülhetnek, és az egymás mögötti helyeket is szabadon kell hagyni. A kormány elrendelte azt is, hogy délelőtt és délután sűríteni kell a közösségi közlekedés járatainak számát, hogy csökkenjen a zsúfoltság. Farkas Örs hangsúlyozta, a járvány elleni védekezés legfontosabb szempontja az egészség védelme, de ezt követi az is, hogy az országnak nem szabad leállnia.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.