Pesti Srácok

Felállították az ország karácsonyfáját a Kossuth téren

Felállították az ország karácsonyfáját a Kossuth téren, a fenyőt Székesfehérvárról, a Surányi utcából hozták, hogy millióknak okozzon örömet a fővárosban – számolt be a feol.hu. A díszítéshez kétezer-ötszáz folyóméter fényfüzért használnak, tizenhatezer darab energiatakarékos, színes LED-izzóval. Az Ország karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően pedig tűzifaként, rászorulóknak ajánlja fel az Országgyűlés hivatala.

A lap azt írja: Molnár Imre nyolc éve vette a Surányi utcai házat, amelynek előkertjébe még az előző tulajdonos ültette el az eredetileg karácsonyfának vásárolt, majd kerti díszként nevelt ezüstfenyőt, negyven évvel ezelőtt. Az azóta mintegy tizenöt méter magasra és hetven centiméter vastagságúra nőtt fát hétfőn vágták ki és szállították Budapestre. Ahogy azt a tulajdonos lapunk kérdésére elmondta, már tavaly is felajánlották a fenyőt, ám akkor nem ezt, hanem egy veszprémi felajánlást választott ki a bizottság. Ebben az évben azonban az utolsó körbe is bekerült, és végül a négy finalista fenyőből erre esett a választás. A kivágott fenyőfát kora délután indították Budapestre, ahol százharminc centiméter magas, százhárom centiméter széles, harminchat centiméter mély, háromdimenziós hatású, huszonöt kilogramm súlyú, nyolcágú csillag alakú, meleg fehér szín hőmérsékletű, energiatakarékos LED-fénnyel világító csúcsdísz ékesíti majd. A díszítéshez – a korábbi évekhez hasonlóan – kétezer-ötszáz folyóméter fényfüzért használnak, tizenhatezer darab energiatakarékos, színes LED-izzóval. A szokásoknak megfelelően a fa mellé kerül a betlehemi jászol, mely december 24-én egészül ki a kis Jézussal.

Forrás: feol.hu; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."