Pesti Srácok

Fidesz: Niedermüllernek arról kellene nyilatkoznia, mennyi jutott a lopott pénzből a DK fekete kasszájába

null

Niedermüller Péternek arról kellene nyilatkoznia, hogy miért nem vállal felelősséget "legfontosabb bizalmasának", kampánya támogatójának, Borka-Szász Tamás közgazdásznak az áramlopási ügyében, és hogy mekkora összeg jutott neki a lopott pénzből, továbbá mennyi ment a DK fekete kasszájába.

A Fidesz szerint Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester mondvacsinált ügyekkel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy vezetése alatt egymást érik a botrányok Erzsébetvárosban. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Demokratikus Koalíciónak (DK) inkább az áramlopási ügyét kellene megmagyaráznia. Ezzel a DK-s politikus sajtótájékoztatójára reagáltak: Niedermüller Péter azzal vádolta meg a kerület korábbi, kormánypárti vezetését, hogy 800 millió forint kárt okozott, amikor 300 millió forintért "játszott át" egy befektető kezére egy több mint egymilliárd forint értékű ingatlanegyüttest.

írta a Fidesz.

PestiSracok facebook image

folytatták.

emelték ki.

Arra is választ várnak tőle:

A Fidesz egyúttal továbbra is elvárja, hogy a baloldali polgármester bontsa fel az ügyvédi kamarai tagságából felfüggesztett, 6 milliárdos csalási ügyben a vádlottak padján ülő Czeglédy Csabával kötött szerződését, mivel az érintett nyilvánvalóan nem tudja ellátni a feladatait olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula- PestiSrácok.hu

Ajánljuk még