Pesti Srácok

Hárman is megerőszakolták a magatehetetlen kiskorú lányt

null

Szexuális erőszak bűntettének súlyosabban minősülő esete miatt indítványozta a Veszprém Megyei Főügyészség három fiatalkorú letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint a bűncselekményt magatehetetlen állapotban lévő kiskorú ismerősük sérelmére követték el az egyik Veszprém megyei kistelepülésen – derül ki az ügyészség közleményéből.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok kihasználták, hogy a lány édesanyja dolgozik, és felügyelet nélkül van otthon. Az esti órákban összejöttek a lány lakásán, és ott szeszes italt fogyasztottak. A kiskorú lány pedig az alkoholtól magatehetetlen állapotba került. A falubeli fiúk, akikkel a lány már korábban is barátkozott, azonban visszaéltek a helyzettel. Egy ház közelében lévő épületbe vitték az ittassága miatt öntudatlan, védekezésre képtelen lányt, majd levetkőztették és mind a hárman szexuálisan bántalmazták – részletezi a bűncselekményt az ügyészségi közlemény.

A Veszprémi Járásbíróság az ügyész indítványával egyezően letartóztatta a két idősebb fiút, a legfiatalabb gyanúsított esetében azonban elegendőnek látták a bűnügyi felügyelet alkalmazását, amely esetében azt jelenti, hogy a lakóhelyéül szolgáló ingatlant csak engedéllyel hagyhatja el. Az idősebb gyanúsítottak letartóztatásáról szóló döntéseket minden érintett tudomásul vette, így ezen két végzés véglegessé vált, míg harmadik társuk esetében az ügyész súlyosabb kényszerintézkedés elrendeléséért fellebbezett.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.