Pesti Srácok

A Magyar Honvédség speciális feladatokat is ellát a járvány idején

A Magyar Honvédség speciális feladatokat is ellát a járvány idején

A minisztérium közleménye szerint a Magyar Honvédség – ahogyan a koronavírus-járvány első hullámának idején is tette – a járvány terjedésének lassítása, az egészségügyi területen dolgozók leterheltségének csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének növelése érdekében most is minden rendelkezésére álló eszközével és képességével segíti a rendőrséget, a központi közigazgatást és az egészségügyet a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok ellátásában.

A közlemény hangsúlyozza: a magyar állampolgárok mindig, minden körülmények között számíthatnak a katonákra, akik folyamatosan részt vesznek a határvédelmi és határzárási feladatok ellátásában, biztosítják a humanitárius korridorokat, fertőtlenítik az intézményeket és kórházparancsnoki feladatokat látnak el. Ezen túlmenően a november 11-én hatályba lépett kormányrendelet értelmében az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját, és részt vesznek a szigorítások és a kijárási tilalom betartatásának ellenőrzésében, valamint a közrend és a közbiztonság fenntartásában. A megfelelő szakmai felügyelet mellett tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat olyan feladatokban, amelyek egészségügyi szakképesítés nélkül is elvégezhetők, és ellátják az egyes kijelölt intézmények őrzését, védelmét – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Molnár Edvárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.