Pesti Srácok

Ismét elhalasztották a Salvini elleni bírósági eljárást

null

A szicíliai Catania bírósága ismét elhalasztotta a volt belügyminiszter Matteo Salvinivel szemben egy migránscsoport feltartóztatása miatt indított előzetes eljárás korábban december 2-re kitűzött ülését – közölte az illetékes bíró csütörtökön. A halasztás a jövő hétre meghirdetett bírósági sztrájk miatt történt. Ügyvédek és ügyészek az igazságügyi reform elleni tiltakozásul hirdették meg a munkabeszüntetést.

Nem ez az első alkalom, hogy a bíróság elnapolja a Gregoretti-ügyként ismert előzetes eljárás üléseit. Korábban a súlyos koronavírusjárvány-helyzet miatt halasztották el a tárgyalást, amelyeket eredetileg november 20-ra, majd december 2-ra tűztek ki. A volt belügyminiszter ügyében illetékes miniszteri bíróság elnöke, Nunzio Sarpietro következő dátumként december 12-t jelölte meg. Az eljárásnak ebben a fázisában Giuseppe Conte miniszterelnököt várják a szicíliai bíróságra az előző olasz kormány más tagjaival együtt. Elemzők szerint nem kizárt, hogy a következő tárgyalásra sem kerül sor, és az eljárás jövőre csúszik át. Annál is inkább, mivel december 12-én a szintén szicíliai Palermo bíróságán egy másik eljárás is megkezdődik az Open Arms civilhajó feltartóztatása miatt, amelynek kikötésére is Matteo Salvini mondott nemet.

A Cataniában zajló bírósági ügy a volt belügyminiszterrel szemben október 3-án kezdődött a Gregoretti nevű hajó feltartóztatása miatt. A katonai hajó tavaly július végén öt napig várakozott, mielőtt a fedélzetén érkezett 131 fős migránscsoport tagjai partra szállhattak. A volt belügyminiszter kezdettől fogva arra hivatkozott, hogy döntését nem önkényesen, hanem a korábbi Conte-kormánnyal közösen hozta meg, amely az Európai Bizottsággal egyeztetett a migránsok szétosztásáról. Matteo Salvinivel szemben többek között a bevándorlók személyi szabadságának korlátozása, hivatali hatalommal való visszaélés, valamint a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indítottak eljárást.

A volt belügyminiszter az első tárgyaláson személyesen megjelent. A bíróság úgy döntött, hogy az eljárást a volt és jelenlegi római kormány tagjainak meghallgatásával folytatja. Ezt Matteo Salvini és sajtókommentárok is kedvező jelként ítélték meg, hangoztatva, hogy a bíróság lépése a volt kormány felelősségének tisztázására irányul. A bíróság azt is elrendelte, hogy a rendőrség végezzen részletes vizsgálatot a tavaly nyártól az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókkal kapcsolatos kormánydöntésekről.

PestiSracok facebook image

Nunzio Sarpietro bíró az első előzetes tárgyalás jegyzőkönyvében egyedülállónak minősítette a Matteo Salvinivel szembeni eljárást. A bíró az ügyészség és a bíróság közötti ellentétre utalt: a cataniai ügyészség ugyanis kezdettől fogva megalapozatlannak tartotta a volt belügyminiszterrel szembeni vádemelést, úgy ítélve meg, hogy Matteo Salvini a Gregoretti hajó feltartóztatásával nem követett el bűncselekményt. Az ügyben illetékes miniszteri bírósági testület viszont kitartott az eljárás mellett, és a parlamenttől Salvini mentelmi jogának megvonását kérte, amelyet februárban szavazott meg a felsőház.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Alessandro di Meo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.